Beszélgetések Bencével

2015/06/12, péntek reggel

– Mit szólnál hozzá, ha öt nap múlva megszületnél? Egyre kevesebb a hely Neked odabent és ebben a nagy melegben nekem is egyre nehezebb. Fizikailag már megértél arra, hogy átgyere erre a világra, nem tudom, lelkileg hogy állsz ezzel… Continue reading

Advertisements

Levél Bencéhez (3)

33 hetes vagy. Sokat ficánkolsz, élénk, szerintem jó kedélyű baba vagy. Nem követelődzöl, bár megszokhattad, hogy mindig válaszolok jelzéseidre. Többször elmagyaráztam és még el is fogom Neked, hogy hamarosan ki kell bújnod a pocakból. Hogy vigyázz arra, hogy ne gabalyodj bele a köldökzsinórba, hogy ügyesen fordulj be a megfelelő pózba, hogy természetes módon alakulhasson majd a születésed. Continue reading

Levél Bencéhez (2)

Sokat ficánkolsz a hasamban. Egyelőre még féloldalasan szeretsz itt bent feküdni, a buksid van nekem jobb oldalon kicsit fent, a lábacskád pedig baloldalon lejjebb. Minden nap játszunk: én simogatlak a hasamon keresztül, néha kicsit megkopogtatom, megnyomkodom finoman egy-egy helyen (főleg köldök környékén), mire Te válaszolsz, és visszakopogsz. =) Continue reading

Levél Bencéhez (1)

Azt hiszem, kezdettől fogva éreztem a szívdobogásod. Persze, tudom, hogy azok apukád szívdobbanásai voltak, ahogy feküdt mellettem, de annyira szimbolikus volt, hogy akkor és ott tudtam, megfogantál. Úgy hiszem, hogy már évek óta sorban álltál, vártad az alkalmat, hogy csatlakozz közénk. Erre a feladatra meg kell érni. Lehet persze anélkül is, de az úgy mindig bajosabb. Én tudtam, éreztem, hogy még nem vagyok kész. Még annyi mindent bele akartam zsúfolni az előtted lévő életbe, hogy írtam fejben egy listát, és pipáltam, mi van még hátra. Majd az utolsó pont kiiktatásával megszületett bennem a döntés: rendben, kész vagyok, jöhetsz. Continue reading

Rászoktunk Malomvölgyre

Rászoktunk a Malomvölgyi-tóra. Néha futni, néha fotózni, néha meg csak úgy kapunk rajta egy körre. A mai fotózás fény hiányában a kevésbé sikeres kategóriák közé tartozik. Mivel 27 és fél fokban indultunk el, és mások is érezték, hogy korrekt a páratartalom egy kiadós kocogáshoz, eléggé megemelkedett a népsűrűség estére. Continue reading

Az egyensúly törvénye

Az egyensúly kozmikus, biológiai és személyes szinten egyaránt érvényes ránk – testünkre, elménkre és érzelmeinkre -, emlékeztetve minket arra, hogy minden cselekedetünket képesek vagyunk túlzásba vinni és elhanyagolni is, és arra, hogy ha személyes ingánk kilendül az egyik irányba, végül elkerülhetetlenül vissza fog térni a másik oldalra. Continue reading

Az intuíció törvénye

Csakis akkor teremthetünk kapcsolatot intuíciónk és bölcsességünk forrásával, ha identitásunkat és önértékelésünket többé nem embertársaink véleménye határozza meg; mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy imádjunk valamit, a kérdés csak az, vajon a vélemény vagy saját szívünk istenét akarjuk-e imádni? Continue reading

A cselekvés törvénye

Nem számít, mit érzünk, és mit tudunk, nem számít, milyen adományokkal és tehetségekkel rendelkezünk, csakis a cselekvés által hívhatjuk életre azokat. Azok, akik csak azt hiszik, hogy megértjük az elkötelezettséghez, a bátorsághoz vagy a szeretethez hasonló fogalmakat, egy nap majd felismerik: csak azt tudjuk, mikor cselekszünk. Majd a tett megértéssé válik. Continue reading

Vargányás tagliatelle

Nem adtam fel a múltkori után, érezni akartam az ízét. Irány hát a Vásárcsarnok! Mivel erős szezon van, gomba gomba hátán nő az erdőkben, így a máskor 3-4000 forintokat kóstáló vargányát most 800-ért is megkapjuk. Hoztam majdnem egy kilót, kettőnknek elég, nem akarok egész héten gombát enni. Jutott ismét rizottóba is (mennyei! próbáljátok ki!), plusz kóstoltuk tagliatellével, csak úgy fokhagymás olíván sóval megsütve. Continue reading

Ricottás palacsinta fügével

Emlékszem még az időre, amikor csak a hét jeles napján került süti az asztalra, de akkor mindig. Ez a nap a család napja volt, a szent húsleves napja, amikor óráinkat egyeztetve ébredtünk, és napunkat kivétel nélkül az ebédhez igazítottuk. Persze, együtt volt a család, de annyira erről szólt az egész 24 óra, hogy bevallom, nem volt a kedvencem. Egyelőre nem álltam még rá erre a trendre, s bár nem is vasárnap van, összehoztam egy édességet mára – azért nem mindennapos az esemény. Continue reading

Beszélgetések

Egy pillanat alatt képes falhoz állítani. Nekifeszülök és csak nézek ki a fejemből, mert hang nem jön ki a torkomon, az biztos.

– Nos?

Még mindig csak hallgatok. Mintha csak egy hajszálon függne az életem, mintha a legzordabb szakadék felett csüngenék, kétségbeesetten kapaszkodva bármibe, ami még megtarthat, amíg csak az ujjaim bírják – és peregnek a képkockák. Keresem köztük a lényeget, ami válasz lehet, ami értelmet adhat, de semmi. Continue reading

Keresd a gombát!

Egy ideje már megjelent bennem a vágy, hogy a klasszikus csiperke és laskagomba íztelensége mellé összeszedjek néhány olyan gombát, ami egyenest ízorgiákat fog indukálni a számban. A sok eső adott volt hozzá, nyomás az erdő! Olyan ez, mint valami kincsvadászat. Csak botorkálunk a fák között, zörgetjük az avart, hajlongunk, bújócskázunk az ágak alatt, és keressük az ehetőt. Érdemes egy tőlünk valamivel magasabbal útnak indulnunk, így lesz, aki összeszedi előttünk a pókhálókat és keresztespókokat, akik minden méteren ravasz csapdákkal akarják levadászni a helyenként nem kevés szúnyogot és legyet. Continue reading

Meghasonlott önmagam

Minden évben, mikor eljön az érettségizés, meg a felvételizés ideje, hosszú összetett mondatok szólnak arról rádióban, tévében, milyen nehezek voltak a tételek, hány ezren és hova adták be a jelentkezési lapjaikat, mintegy előrevetítve, ahogy az ifjú generáció abszolút céltudatosan menetel jövőbeli fényes karrierje felé. Nem tudom, csak én lennék ennyire lekésve erről is, hogy még 33 évesen is önmagam keresem, vajon mi is lenne az a hivatás, ami betöltené az életem? Continue reading

A Comói-tó

Múlt heti “ámokfutásunk” egyik állomása a Comói-tó volt. Egyelőre vegyes érzésekkel vagyok iránta, vissza akarnék-e újra menni partjára avagy-é sem. Szépnek gyönyörű, bár naplemente előtt egy órával értünk oda, így keveset mondhatok. Mintha egy külön univerzum lenne, amelyen ha egyszer pályára álltál, nehezen kapcsolódsz le róla ismét. Minden négyzetcentiméter kihasználva, rá is vannak kényszerülve, szűkül a tér egyfolytában. Aki autója kormánya mögött nem ül magabiztosan, az el se induljon, legtöbbször csak néhány centi marad járművünknek a sziklafal és egy másik autó között. Continue reading

Az Aosta-völgy

Az Aosta-völgy Olaszország azonos nevű tartományában, egészen fent északnyugaton fekszik. Európa legnagyobb hegyei veszik körül: a Mont Blanc (4810 m), a Matterhorn (4478 m), a Grand Paradiso (4061 m) és a Monte Rosa (4633 m). E gyönyörű díszlet közepén talált utat magának a Dora Baltea folyó, mely meglehetősen vadul száguld keresztül medrében. Forrását a Mont Blanc adja, útközben a környező lefolyások, patakok vízhozamát is felveszi, majd a Pó folyóba rohan bele. Continue reading

Kempingkultúra

Nem tudom, miért alakult így, de sok minden működik az életemben mindent-vagy-semmit alapon. Van, hogy egy dolog évekig nem érdekel, majd egyszer csak nagyon, és akkor csőstül jöjjön. Ilyen volt a kempingezés is. Mi soha nem voltunk egy túl nomád fajta. Túrázni sem jártunk, inkább csak kirándulgattunk, majd rákaptunk a tengerparti nyaralások semmitevő élvezetére, ahol a napi cél az volt, hogy minél barnábbra süljünk a parton. Igaz, az ózonlyuk fogalma akkor még abszolút ismeretlen volt idehaza, görögül meg nem értettünk, hogy felvilágosítsanak. Continue reading

Le Chazelet és La Grave (Francia-Alpok)

Le Chazelet és La Grave kiváló síterep annak, aki nem az extremitásra hajt, no meg persze szeret(ne) síelni. Mivel én nem síelek, nem tudom, Briancon mennyire cool hely e tárgykörben, de a 250 km-es pályarendszer elég meggyőzően hangzik. Az már kevésbé, hogy mindezért 1200 km-t kell utazni Budapestről, és 200 euró felett csengetni, ha bérlettel akarunk csúszkálni. Ehhez képest e két városka szolidabb megoldásokat kínál, még ha 40 km-rel tovább is kell autóznunk. Continue reading

A Le Meije régió (Francia-Alpok)

A La Grave (1500 m) – Le Puy-tó (Lac du Puy Vachier) túravonal nem különösen nehéz, bár némi szintemelkedésre számítanunk kell. Agyagpalás terepen, vörösfenyő rengetegből indulunk, majd nyakig virágba borult hegyoldalon, a felvonó alatt kúszunk lassan felfelé. Nagyjából 2400 méteren találjuk magát a gleccsertavat. Ha szerencsénk van, süt a nap, és türkiz-mélykék színekben ragyog felénk a vízfelszín. Az út egészen az Evariste Chancel menedékházig (2508 m) visz, és még tovább akár a csúcsig (Le Meije, 3984 m). Continue reading

A Fier-szurdok legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges fiatal hercegnő, Diane, aki a szurdok feletti kastélyban élt. Diane a gazdag és hatalmas Montrottier gróf felesége volt. Nagyon szép párt alkottak ők ketten, és nagy-nagy boldogságban élhettek is volna, ám a gróf és barátai – a környék főnemesei – szerettek vadászatokra járni, elkerülhetetlen lerészegedések előzményeként, melyeken a hercegnő természetesen nem kívánt részt venni. Continue reading

Annecy (Francia-Alpok)

Annecy egy bő ötvenezres város a hasonló nevű tó partján Délkelet-Franciaországban, az Alpok távolabbi oldalán. A Wikipédián leírt története számomra kissé nehezen követhető, lényege, hogy határvidéki városról lévén szó nagy volt az adok-veszek a környező grófságok és tartományi uralkodók között Annecy-t illetően. Bár népessége folyamatosan növekszik, a 18. században azért még alig több mint négyezren éltek ezen az elbűvölő helyen. Continue reading

Briançon (Francia-Alpok)

Mindent az óránk számlapjához, az iPhone-unk kijelzőjéhez, az örök időszámításhoz igazítunk, mégsem tudjuk felfogni a perceket, napokat, éveket, hogy valójában mit is jelent az, ha egy közel 800 éves város utcáit tapossuk. Távolinak tűnhetnek az évek, mégis, ha saját életünkre gondolunk vissza, mind csak egy pillanatnak hat. Continue reading

Édes-savanyú üvegtészta

Van az úgy, hogy nem jön ki rá a lépés, hogy főzzek itthon, így a másnapi ebéd is ugrott. A lépem viszont kívánja a meleget, muszáj 1-2-3 napi hideg élelem után főtt kaját is ennem. Ilyentájt fordulhat elő velem az, hogy megnézem a kínai bevándorlókat, mit dobtak össze aznap. Bár, hogy aznapi lapul-e a melegítős vitrin alatt, az számomra mindig kérdés. Vajon abból kérjek-e, amiből sok van, mert az talán nemrég készült, vagy inkább abból, amiből kevés, mert az jó lehet, hiszen sokan viszik? Frissességét szerintem nem lehet erről az oldalról megállapítani. Mindent belefojtanak a szójaszószba, de dulván, így fényes, ragyog, mintha friss lenne. Continue reading

Szimbólumok a ruháinkon

A mintáknak, jeleknek erejük, energiájuk van, éppúgy, mint a színeknek. Ha felveszünk egy pólót Diavolo felirattal, ami egyébként egész jól hangzik, azt a hangsort hordozzuk magunkon, amely az ördög erőit hívja, mozgósítja, hiszen a Diavolo olaszul ördögöt (szétszóró) jelent. Ezzel a hangsorral természetesen negatív erőt vonzunk magunkhoz, hiszen a kereszténység az ördöggel azonosít minden rosszat évezredek óta. Continue reading

Borkóstoló – SKIZO SK Olaszrizling

Többször megfordult már a fejemben, valahogy jegyezni kellene azokat a borokat, amelyek különösen tetszettek. Van belőlük bőven, aztán ahogy kiürül a palack, feledésbe merül az ízvilág, jön a következő, végeláthatatlan a választék. Úgyhogy a SKIZO-nál megállj!-t parancsoltunk a futószalagnak, és úgy döntöttünk, teszteljük egy kicsit a kedvenc borokat. Nem kell körmönfont szóhasználatra és mesebeli fantáziálásokra számítani, engem pusztán az érdekel, melyik bor melyik kajához passzol. Continue reading

Nesze neked, Balatonkör!

Annak ellenére, hogy nem akartuk körbetekerni a tavat, illetve nem akartunk annyit tekerni, hogy körbeérjen a Balatonon, jól meghúztuk a szarvát. Google térképen a Siófok-Veszprém-Köveskál-Badacsonytördemic-Gyenesdiás-Fonyód-Siófok vonal is már 217 km, nekünk valahogy sikerült ezt még 30-cal megspékelni, pedig Köveskálig fel sem mentünk, maradtunk a parton. Continue reading

Saláta 30 felett, 18h után

Egyik nagy szívás az öregedéssel kapcsolatban, hogy elkezdhetjük válogatni, mit és mikor eszünk – s ez már kb. 30 felett érvénybe lép. Világéletemben sportoltam, mégsem volt olyan az anyagcserém, mint egy hörcsögnek. Ha odafigyelek, na meg ha hormonálisan is jó passzban vagyok, akkor irtó kevés kaja is elég tud lenni egy napra, anélkül, hogy éheznék. Persze, így van ez bármikor, csak a lelkesedés változik. Continue reading

Cantucci

Toszkánában járva gyakran összefuthatunk ezzel az édes, ropogós mandulás keksszel. Szülővárosa a Firenze melletti Prato. Az itthoni üzletekben prémium kategóriában kapható dobozos cantuccit reprodukálhatjuk otthon is, nem is igényel sok időt, kitűnő váratlan vendégek kávéja mellé. Klasszikusan azonban édes desszertborokhoz passzol. Continue reading

Egy darabka én

Utolsó emlékem Rólad, hogy ölellek magamhoz. Szorosan, amilyen szorosan ölelni már nem szoktak. Nem szólsz, s én nem szólok. Nem is látlak, csak érezlek, tudom, hogy vagy, hogy belőlem vagy és én belőled vagyok. Nem tudom, hol érek véget én, és hol kezdődsz Te, egy gombolyagként létezünk. Continue reading

Egy hét Kelet-Magyarország

5 óra 37, szerda reggel. Csak mi ketten, én és a tejeskávém. Kifelé menet még felkapom a helyi napilapot és kiülök a szabadba. A Nap még alacsonyan jár, még libabőrös leszek, ha feltámad a gyenge szél. Az egyik szomszédból átszokott macska kényelmesen alszik a párnákon az asztal tetején. Megszokhatta volna már, hogy sosem bántom, mégsem bízik bennem, amint közelebb lépek, feleszmél, és riadtan ugrik le ágyáról. Continue reading

Guacamole és salsa

Of course fociláz van itthon, az (egyik) esti meccshez pedig valami mexikói dukál. Szerencsére egy darab avokádó is árválkodott a hűtőben, plusz egy nagy halom krumpli, így tortilla chips helyett szimpla krumpliropogós készült a jóféle szűretlen sörhöz, no meg a meccshez. Az egyik dip a guacamole, a másik meg egy sima salsa. Continue reading

Hanyatlás és borkultúra a Mátrában

Mátraszentistván Mátraszentimréhez tartozó kis település – már ha valakit ez közelebb visz földrajzi szempontból. Völgybe épült zsákfalu, legfőbb nevezetessége sípályája. Nagyjából a ’80-as, kora ’90-es években élhette egyik (és kb. utolsó) fénykorát, amikor még tömött buszokkal cipelték ide a tanulókat az iskolák, amikor még menő volt itthon nyaralni és a gyermektáboroknak is megvolt a riszpektje. Continue reading

Régiségkereskedők

Kathmanduban töltött utolsó napunk nagyjából vásárlással ment el. Persze nem sugárutas plázákban, hanem keskeny kis koszos utcákon, amelynek két oldalán végig apró üzletek, tele mindenfélével, értékes és haszontalan tárgyakkal, ismerős és ismeretlen eredetű élelmiszerekkel, minőségi(bb) és totál gagyi ruhákkal. Ki mire vágyik, tessék, tessék! Continue reading