Versek, énekek a Mikulásról

“Égi úton fú a szél,
hulldogál a hó
nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó!”
(Zelk Zoltán: Mikulás)

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom,
Télapó zúzmarát fújdogál az ágon.

A kis nyúl didereg, megbújik a földön:
“Nem baj, ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön!”

Parányi ökörszem kuporog az ágon,
Vidáman csipogja: “Süt még nap a nyáron!”

Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó!
Minden gyerek várva vár, vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró,
Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó!

Nagy szakállú Télapó, jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig, kis cipőcske megtelik.
Megtölti a Télapó, ha üresen látja.

Osvát Erzsébet: Mennyi apró télapó

Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
izgõ-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?
Kik ezek,
Mik ezek
az apróka
Télapóka – emberek?
Óvodások mennek
sorban,
záporozó, habos
hóban.

Gazdag Erzsi: Megjött a Télapó

Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tavon
vízilányok varrták.

Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.

Piros szemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.

Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.

Pattanj, pajtás, pattanj, Palkó,
Nézd már nyílik ám az ajtó.
Kinn pelyhekben hull a hó,
S itt van, itt a Télapó!

Meg-megrázza ősz szakállát,
Puttony nyomja széles vállát.
Benne, dió, mogyoró,
Itt van, itt a Télapó!

Oly fehér a rét, a róna,
Mintha porcukorból volna,
Nagy pelyhekben hull a hó,
Csakhogy itt vagy, Télapó!

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.
Tél szele hóval, faggyal jő,
Elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő.
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
– kopp-kopp-kopp – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kopp-kopp-kopp –
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél öblén távol ring.

Czeglédy Gabriella: Télapó az úton

Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.

Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.

Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja őt az ablakokban
még sok üres kis csizma.

Szepesi Attila: Télapó éneke

Hipp-hopp fut a szán,
siklik szaporán.
Dobrokol a havon
szélvész paripán.

Hejhó ügyesen
vágtat tüzesen,
húzza a teli szánt
fénylő hegyeken.

Hipp-hopp fut a szán
villám-paripán,
végtelen utakon
dobban szaporán.

Donászi Magda: Télapó érkezése

Megérkeztem Télországból,
kisgyerekek: -Jó napot!
Tudom, nagyon vártátok már,
hogy múljanak a napok.
Siettem is tihozzátok
csengős szánon, szaporán.
Szikrát szórt a szarvas talpa,
úgy suhant az út porán.
Fürge lába belefáradt.
Messzi van a mesevár.
Túl az ezer jéghegyerdőn,
hová sosem ér a nyár.

Ott van az én széllel-bélelt,
hóból épült palotám.
A kemény fagy jégvirágot
zúzmaráz az ablakán.
Van egy kicsiny toronyszobám.
Benne furcsa műszerek.
Vílághírű messzelátóm
jég-üvegén hókeret.
Ha én abba betekintek,
-higgyétek el nem csoda-
akármilyen messze laktok,
mégis ellátok oda.

Hol, mit láttam, nagy könyvembe
minden este beírom.
Megtelt könyvem sok-sok lapja,
elfogyott a papírom.
Tudjátok, hogy rádiómnak
a világon párja nincs?
Csönddel bélelt palotámban
valóságos drága kincs.
Ha gyermekek énekelnek,
a szívemhez szól a dal,
s úgy érzem, hogy nem vagyok vén,
hanem újra fiatal.

Tip-top, tip-top! Körbejárok
az üveghegy tetején,
amikor a messzeségből
víg dalotok száll felém.
Ha a táncban elfáradtam,
megpödröm a bajuszom,
bebújok a hóágyamba,
nyújtózkodom, aluszom.
Mikor aztán felébredek,
ajándékot keresek
Piros almát, arany diót,
feketemák-szemeket.

Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
Kedvetekért jövőre is
telitömöm zsákomat,
ezer évig megtartom még
ezt a jószokásomat.
Búcsúzóul daloljatok.
Integessen kezetek.
Hószarvasom az udvaron
pihenhetett eleget.

Holnap már a mesehegyről
tekint ide Télapó!
Küldjek erre hófelhőket?
Örültök, ha hull a hó?
Frissen esett pihehóban
hócsatázni sem tilos.
Attól lesz majd jobb az étvágy,
s az arcotok szép piros.
Na most rajta! Repülj szánom!
Hószarvasom! Hoppla-hopp!
Kisgyerekek jóétvágyat,
mindenkinek jó napot!

Donászi Magda: Télapóhoz

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!

Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Két szarvas húzta
Szán repítette,
Gömbölyű zsákját
Száz fele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Csányi György: Télapó kincsei

“Télapó! Télapó!
Hol van a te házad?
Ki adta? Ki varrta
báránybőr subádat?

Meleg, jó szívednek
honnan van a kincse?
Zimankós hidegben
van, ki melegítse?”

Szánomat szélsebes
három pejkó húzza,
kucsmás fenyők között
kanyarog az útja.

Nagy piros szívemnek
jóság a kilincse,
s édesanyák mosolygása
a legdrágább kincse.

Hidegben nem fázom
egyetlenegyszer sem:
az óbársony pillantásuk
átmelenget engem.

Nagy Renáta: Télapó útja

Szemben velem üveghegyek,
a tetejük cukorsüveg.
Tejfehér a határ,
Télapó erre jár!

Lába nyomán zúzmara,
havas, jeges az útja.
Kíséri a förgeteg,
meghozza az ünnepet.

Téli este, holdas este,
halkan hull a hó.
Téli este, holdas este,
siklik egy szánkó.
Itt egy ablak, ott egy ablak,
halkan kinyílik.
Kis cipőbe, nagy cipőbe,
ajándék hullik.
Másnap a sok gyermek arca
csupa ragyogó.
Vígan mondják: “Itt járt a jó
öreg Télapó!”

Ha jön a tél, jön a tél
hótól, fagytól, zuzmarától,
mond ki fél?
Fél a mókus, fél a medve
elmenekül, elszáll messze
fülemüle, gólya, fecske.

Ha jön a tél, jön a tél
Bori, Bence egy se fél!
Bátrabbak õk mint a medve
nem bánnák, ha itt teremne
barátjuk a Télapó
és záporozna kint a hó!

Kapuvári Lídia: Levél a Télapóhoz

Télapó! Télapó!
Hová lettél? Hol a hó?
Tudja a házból az összes gyerek,
hogy ma levelet küldök Neked.
Üzenik ők is
mind a hóra várnak
Szánkózni szeretnének,
meg nagy-nagy hó csatákat!
“Nem kérek én egyebet,
csak amit a gyerekek:
diót, csokit, mogyorót,
Ráadásul minden jót.”
S halljátok csak! Mily csuda:
termett ott egy mesefa.
Meseország közepén.
Arról szüreteltem én.
Szedtem róla száz mesét.
Mind a száz csuda szép,
altató és ringató.
Gyerekeknek ez való.
Zsákba raktam mind a jót:
diót, csokit, mogyorót,
babát, mackót, madarat,
tücsköt, szöcskét, bogarat.
Tücsök, szöcske megszökött,
megugrott egy híd fölött.
Elrepült a legyecske…
Itt a mese helyette.

Veress Miklós: Mese a Mikulásról

Hókastélyban jéglakás:
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja – mégse fázik,
Úgy röpül egy messzi házig.

Csengője a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.

Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázs a palást:
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.

Hogyha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra –
Elolvadna palotája.

Megriadna és tova –
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.

Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.

Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Csengőjüket fenyők rázzák,
Telis-teli cipőd, csizmád.

Gyurkovics Tibor: Vers a Mikuláshoz

Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?

Vár rád a gyerekcsapat,
ide add, oda add
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!

Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!

Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!

Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat, és ezüst,
csillogó hajad a füst.

Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!

Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutban, hogy legyen időd

hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
s mikulások, gyerekek,
cinkostársak legyenek!

Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!

Itt állunk megilletodve,
míg a lábad törlöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!

A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!

Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!

Horváth P. Pál: Télapó

Pilinkélnek kósza pelyhek,
betakarnak rétet berket,
mindent beföd puha hó,
készülődhet Télapó.

Csengettyűs szán vígan csusszan,
hat rénszarvas nagyot szusszan,
s fölröppen, mint víg rigó,
útnak indul Télapó.