A nő teste (2)

Nos, bő nyolc hónappal a szülés után azt hiszem, nagyjából visszanyertem korábbi formám. A csúcspontot még nem értem el, voltam már ettől jobb kondiban is, de már ez sincs messze.

Sokan hiszik azt rólam, hogy de jó nekem, mert bármennyire tömöm is a fejem, akkor is ilyen vékony voltam, vagyok, leszek és maradok. Őket az ellenkezésem sem győzi meg, így már sokszor nem is ellenkezem. Egy különbség van csak köztünk, hogy én szeretek sportolni. Túl a poszttéli fásultságon, végre erőt is érzek magamban ahhoz, hogy kimenjek a friss tavaszi levegőre, és hajtsam magam. Hol futok, hol tekerek. Lélekben szárnyalok, a testem viszont kissé nehezen követi ezt a “száguldást”.

Hozzá kell tennem, hogy Bencét mei tai hordozóban cipelem magamon, és azt is, hogy a lurkó igen hamar elérte a 9-10 kilót (jelenleg szerintem már 11 is van). Ez talán nem tűnik soknak annak, aki szokott túrázni, hiszen egy hátizsák is könnyen eléri ezt a határt. Mégis – most már be kell vallanom – nem kevés nyomást helyez a gerincemre és a vállaimra. Talán javulna a helyzet, ha a hátamon hordoznám Bogyót, de arra még nem vitt rá a lélek, a hátamon mégsem látom, mit csinál, merre folyik a nyála, kap-e levegőt, lecsúszott-e a füléről a sapka, fúj-e az arcába a szél, stb. Így ezen terhelések nyomán többször van, hogy hirtelen meg kell állnom, mert belém nyilall. Izmok, inak mentén fut végig egy-egy pillanatra a fájdalom, s akad el a lélegzetem, hogy bakker, mi ez már megint…

Hiába, öregszem. Mindezt nem úgy mondom, hogy basszus, a ráncaim, az ősz hajszálaim, és az éveim száma, hanem hogy elhasználódik a testem és ezt érzem. Hogy az elmúlt évek (mind a 35) nyomott hagytak rajta. A 10 évvel ezelőtti boksz órák miatt nem tudom letekerni a befőttes üveg tetejét, adott esetben egy vizes rongyot sem kicsavarni a bal csuklóm miatt (na, meg 25 évvel ezelőtt az el is volt törve). Hogy az elmúlt félévben már nem esik jól feljönni a lépcsőn, mert a jobb térdkalácsomban mintha homok lenne. (Ez így nem pontos meghatározás, de egyelőre le sem tudom írni, mit is érzek, nem fáj, de nem ilyen volt eddig.) Hogy a bal combomon felfoghatatlan mélyedés van. Mint mikor elnyomja a szék karfája, viszont soha nem emelkedik már ott vissza a hús. Fogalmam sincs, mitől és miért…? Hogy a fogaimnak sem úgy kéne kinéznie, ahogy. Évente jártam kontrollra szülés előtt, várandósság alatt vitamint szedtem, szódabikarbónával / fogfehérítővel vakarom, mégsem hat semmi. Ezekhez pedig már csak lábjegyzet, hogy három hetente kell festeni a hajam, mert őszül, hogy olyan zsíros krémet kell használnom, mint anyukámnak van, mégsem lesz kevesebb ráncom, hogy bizonyos mozdulatnál a jobb vállam szintén nyilall, és hogy a derekam terhelési kapacitása feleződött.

Eddig csak a szülés előtti állapotokat szerettem volna visszaállítani, de azt hiszem, itt már többre van szükség. Nem esem kétségbe az öregedéstől, sőt, még a ráncaimat is szeretem, bár kétségtelen, kell egy kis idő, hogy ezt az elhasználódást elfogadjam.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s