Karácsonyi szimbólumok (2)

Annak ellenére, hogy a karácsony egy tradicionális keresztény ünnep, sok nem-keresztény ember ünnepli világszerte a szeretet ünnepeként. December 25.: Isten Fia, Jézus Krisztus földi születésének ünnepnapja.

Az ünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak az ember fia, egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő Fiú. Születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék az üdvözítő Jézus. A karácsony misztériuma tehát hármas születés: az öröktől való, a földi (történeti) és a kegyelmi (a hívők lelkében való) születés.

A niceai zsinat (325) tette karácsony napjára a születés ünnepét, hogy az ariánusokkal szemben, akik tagadták Jézus istenségét, ezzel is az emberré vált Istent magasztalja. A napot nem véletlenül választották ki: a Mithrasz-kultusz ekkor ünnepelte a Nap születésnapját és sötétség fölötti győzelmét.

Mithrasz: a fény és a Nap istene a perzsa vallásban a Zaratusztra utáni időben (Kr. e. 628–551.). A szerződések és a háborúk istene is, aki mindent lát és mindent tud, egyetemes gondviselő, aki nappal átvonul az égen, éjszaka végigsiet a földön, s megbüntet mindenkit, aki nem tartja meg a szerződéseket és a gonosz mellett dönt.

Ősi hagyomány szerint Jézus éjjel született, mint ahogy éjjel is támadt föl. Ettől a gondolattól indítva az őskeresztények karácsony egész éjszakáját térden állva, imádsággal töltötték.

Vigíliája, dec. 24. (a nép nyelvén karácsony böjtje) az ősszülők, Ádám és Éva ünnepe, aminek szimbolikus tartalma is van: az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadásának, egyúttal a halott természet életre igézésének, a kezdődő újnak (esztendőnek) s az emberi megújulásnak ünnepe. Hagyományvilága mind európai, mind magyar vonatkozásban a leggazdagabb:  karácsonyi szokások, köztük a karácsonyfa állítása hívők és nem hívők számára egyaránt hozzátartozik az ünnephez.

A karácsony az egyetlen ünnep, melyet valamilyen formában a Föld minden részén szinte mindenki megtart. A 20. sz. végére azonban pusztán a „szeretet ünnepe” lett, ami nagyon sok ember számára kiiktatja az ünnep természetfölötti vonatkozásait. Szimbólumait a nem hívők (ill. a Krisztusban nem hívők) kizárólag a szeretetre visszavezetve magyarázzák. A karácsony azonban a szó valós értelmében csak akkor a szeretet ünnepe, ha az ünneplő számára a szeretet Isten, ill. az Ő Fia. Az ember a szeretetet azáltal ismeri meg, hogy Isten szeretetből ajándékozta nekünk a Fiát. A Fiúisten az Atya és az irántunk való szeretetből lett emberré, vállalta az emberség minden terhét és szenvedését, egészen a kereszthalálig. Megtestesülésének egyetlen oka a szeretet volt, hiszen a Fiúnak, aki a változatlan, boldog és örök lét birtokosa, az emberi létre, korlátaira és szenvedéseire nem volt szüksége. Ezeket egyedül a szeretet miatt vette magára. Ha a szeretetet nem innen értelmezve ünnepeljük, akkor a karácsony a szeretet fogalmának torzulásai miatt emberi jócselekedetek és ajándékozások kiváltságos ideje csupán, hatalmas, karitatív célú lelkesültség, fölbuzdulás, az ünnep (Istennel való találkozás) misztériumában való részesedés nélkül. Jelképeinek önkényes, szubjektív magyarázata zavaros és ellentmondásos lesz: csupán fenyőfa-ünnep, az ajándékokat a Kis Jézus helyett a Szt Miklós napjáról ide tévedt télapó hozza, a karácsonyi énekek közül kivesznek a Kisdedről és Máriáról szóló ősrégi, önmagukban is értéket képviselő gyermekdalok, s helyettük legfeljebb a fenyőfáról, a karácsonyi cipóról és kiscsizmáról szól az ének. Az ajándékozás kimerítő kötelezettség lesz a piac és a kereskedelem által manipulálva. Az öröm oka a bőséges étel és ital, melynek az előállításával járó idegeskedés és feszültség ált. az ünnep estéjén robban, s teszi tönkre a család karácsonyát. A csak anyagi javakban megélt bőség és több napos tobzódás után kiábrándultság, fáradtság és belső üresség marad vissza. Mindez épp ellenkezője annak, amit a karácsony, Isten Ajándékának befogadása adhat az embernek.

A karácsonyra készülődés értelme a Vendég (a világra születő Kisded, s vele az újnak, új esztendőnek) várása. Nemcsak a házat és környékét (istállót) rakták rendbe, tisztították különös gonddal a vendégvárás követelményei szerint, hanem amennyire csak lehetett, rendezni próbálták az emberi kapcsolatokat is: a karácsony az új és a régi, a kezdet és a vég találkozója is, ezért a problémás ügyeket (pereket) próbálták lezárni, a tartozásokat megadni, elmaradt ígéreteket teljesíteni, a nézeteltéréseket tisztázni, a kapcsolatokat tágítani és megújítani.

Az ajándékozásnak központi helye van a karácsonyi szokások között. Amikor az ember ajándékot ad, ezzel elismeri: azért tud adni, mert Isten előbb adott neki; mindene Istentől való ajándék, s csak ezt adja tovább a másik embernek. Régebben az ajándék apró, minimális anyagi értéket képviselő dolog volt: valami a természet kincseiből (pl. gyümölcs), ill. a sajátkezűleg készített tárgy. Ugyanakkor mindenkit megajándékoztak, aki az ünnep kapcsán bekopogott köszönteni, jót kívánni: egy-egy szem dióval, almával, süteménnyel stb., s a kapott ajándék mindig utalt a karácsony misztériumára, Kis Jézus-, Mária-szimbólum volt. Az ajándékban tehát a megajándékozott a mennyország egy darabkáját kapta, ez volt az öröme is az ajándéknak. Az ajándékozás ideje némely vidékeken, pl. Erdélyben újév napja, az ajándék neve: „angyalfia”. Az ajándékozás szokása a 20. sz. végére nagy változáson ment keresztül, valójában elvesztette kapcsolatát az ünnep igazi tartalmával.

A karácsonyesti étkezést a 20. sz. elejéig a szigorú böjt határozta meg, hiszen a keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készül, hogy így érdemelje ki a karácsony, ill. új esztendő áldásait. A vidéki nép nem élt az Egyház által adott enyhítésekkel, ezért december 24. este szigorúan hús nélküli ételek kerültek a karácsonyi asztalra, de igen gazdag szimbólum-rendszertől meghatározott szokások szerint. Az ünnepi, bőséges vacsorára az éjféli mise után került sor. Régebben ugyanis a születés éjszakáját, aki tudta, ébren töltötte, ill. sokáig fönnmaradva osztozott örömében a gyermekével foglalatoskodó Máriával.

A Karácsony az egész teremtett világ és minden teremtmény, növény és állat ünnepe. A néphit szerint a fák Jézus születésekor hajladoztak örömükben, a görbe fa kinyújtotta a derekát, a csillagok különös ragyogással fénylettek, hogy az angyaloknak utat mutassanak, akik a Tejúton jöttek le Betlehembe. Az esthajnalcsillag azóta olyan fényes, mivel a Szűzanya ragyogó tisztaságát hirdeti. A holdvilág is teljes fénnyel világított az istállóba, mert Máriának nem volt gyertyája, a szél elállt, a háborgó tenger lecsillapodott.

Ünnepelnek ezen az éjszakán az állatok is: amikor az angyalok az örömhírt vitték a pásztoroknak, az erdei vadak is táncra kerekedtek. Parádon úgy tartják, karácsony éjjelén egy percre világosság támad az istállókban is: jeléül a Jézus születésének. Többfelé ismeretes hiedelem az is, hogy ilyenkor a jószágok emberi hangon beszélnek. E kiváltságuk alapja, hogy az ökör és szamár megismerte gazdáját, s ez magyarázza ezen az éjszakán a jószág és istálló néphagyománybeli ünneplését is. Sokfelé a gazda az éjféli mise után körüljárja a házat, beköszön az istállóba. Galgamácsa jószágtartó gazdái az aprószentek néven emlegetett vesszővel megveregetik állataikat e szavak kíséretében: „Keljetek föl, megszületett az Úr Jézus!” Legtöbb helyen valami kevés ennivalót is tesznek az állatok elé, hogy nekik is legyen ünnepi vacsorájuk. A gazda a kút vizét is külön köszönti („Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék!”), mely lágyabb ilyenkor, aranyvíz, mert Mária fürdette benne Gyermekét.

A madarak karácsonyi etetése Assisi Szt Ferenc kultuszával is összefügg: karácsony éjszakáján a madarak is csicseregnek, énekelnek örömükben, mert Szt Ferenc atyánk karácsony napján az összekoldult búzát kivitette a dűlőútra, kiszóratta az ég éhező madarainak; ezért kell nekünk is az ablak párkányára szemeket szórni. Bucsuszentlászló gazdasszonyai éjféli mise előtt magot szórnak az ég madarainak. Már ádventben morzsával kezdik, hogy a madarak odaszokjanak. Még a szegények is magot vásárolnak, hogy karácsony éjszakáján széthintsék számukra.

A népi szimbolikából nem hiányzik a bárány, hiszen Isten báránya a barmok között született a világra. A karácsonyi bárány, kisbárány, Jézuska báránya régebben házilag készült: szikföldből, esetleg sárból, vékony fácskából, gyufaszálból készült a lába, borsóból a szeme, végül báránygyapjút ragasztottak rá. Karácsony estéjén a köszöntő gyermekek kapták ajándékba.

Hamvazószerda és nagypéntek mellett a karácsony böjtje (dec. 24-e) a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt (innen lat. neve: gaudiosum, ‘örvendező’ böjt). Régebben – főként az öregek – egész nap són, kenyéren, vízen böjtöltek (esetleg még nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát ettek). Este, az ünnepi, karácsonyi asztalra is csak növényi eledel került (hal se).

Bár “szigorú böjt”-nek nevezik, szigorúsága megkérdőjelezhető: Kezdetben a szigorú böjt napjain egész nap nem ettek semmit, kenyéren és vízen böjtöltek, később délig nem étkeztek. A 18. sz-ig napi egyszeri étkezés volt engedélyezve meghatározott időpontban, hús, tojás és tejtermék kizárásával. Ezután a böjt fokozatosan enyhült, előbb az ételek fajtáját, majd az étkezés számát tekintve. Szigorú böjti nap volt hamvazószerda, minden nagyböjti péntek, a kántorböjtök péntekje, karácsony, pünkösd és Nagyboldogasszony vigíliája. 1966-tól csak hamvazószerdán és nagypénteken van szigorú böjt: tilos a hús, a nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett két másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű (pl. tej, leves), nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. A fő étkezés áthelyezhető a megszokottól eltérő időpontra is. Fel vannak mentve a betegek, a terhes és szoptató anyák, s kik egy étkezés alkalmával csak keveset fogyaszthatnak, a koldusok, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket a szigorú böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

December 24-e egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület.

Az egész ünnepi előkészületet áthatja az érkező Vendég várásának öröme: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék kimeszelése, fölszentelése. Gondosan rendbe tették, kitakarították a házat, udvart, a jószág helyét is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérték, nem adtak, nem kértek kölcsönt. Csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadták szívesen, más látogatót nem. A haragosok legalább látszólag kibékültek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeni ajándékot küldtek. Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el.

A megújulást célozta a 24-én (olykor jeges vízben) végzett mosakodás, tisztálkodás. Az ősi, egyetemes, pogány kultuszban is jelenlévő meggyőződést, mely szerint újrakezdés nincs megtisztulás nélkül, itt is meghatározóan átformálja a nép hite, mely szerint a víz is tanúságot tesz a megszületett Kisded mellett, ezért kell megmártózni benne. A karácsony böjtjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz aranyvíz, aranyosvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz. Szimbolikáját a kk. liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az élő vizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne. Az aranyvizet éjfélkor hozzák a kútról. Azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját, ettől lett a víz aranyos. Éjféli miséről hazajövet a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos-piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették, s tiszta fehéret terít föl helyette, disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik.

A néphagyományban a víz mellett a tűznek is megvan a maga jelképes, Isten Fiára utaló szerepe (a téli napfordulathoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a tüzet mint a világosság és meleg hordozóját, a Nap szimbólumát köszöntötték). Karácsonykor a tűzhely nagy tiszteletben részesül: ilyenkor férfinak kell meggyújtania, tűzkővel gerjesztik, és áldozatul sót, ételt, pénzt szórnak rá. Sokfelé tartották, hogy a tűznek karácsony estétől az ünnep reggeléig nem szabad kialudnia, mert a kis Jézus melegszik mellette. A tűz szimbolikájából következik a karácsonyi gyertya szerepe is.

A karácsonyi gyertya a karácsonyfa dísze, a fény szimbóluma, mely karácsony éjszakáján Betlehemben született, amikor „az Úr dicsősége beragyogta a pásztorokat” és a világot. Régebben (kb. a 20. sz. elejéig) az éjféli miséről hazatérve gyújtották meg a gyertyákat, mintegy magukkal hozva a karácsonyi liturgia fényeit. A hagyományos viasz gyertya Mária- és Krisztus-szimbólum is. A modern égők már csak az ünnep ragyogásának jelei.

Az 1900-as évek elején még élő hagyományban hosszabb, gazdagon díszített rúd végén lévő gyertyát, melyet vízkeresztig a templomban tartottak, egyes helyeken körül is hordozták a faluban. A rudat örökzölddel, virággal, koszorúval, olykor karácsonyfadísszel borították. Sokfelé keresztalakban kinyúló ágait is ékesítették.

A karácsonyi gyertya a karácsonyi asztal ékessége is a hagyományban. Általában Mária-kegyhelyről származott, ezért máriagyertyának is mondták. Sok helyen hármat gyújtottak a Szentháromság tiszteletére, másutt annyi égett a karácsonyi asztalon, ahány tagja van a családnak. Egyes vidékeken egész éjjel világított, ha mindenki elment is az éjféli misére.

A hívő ember számára az ünnepi asztal mindig az oltár jelképe. A karácsonyi asztal különösképpen az, hiszen egyszülött Fia születésével Isten asztalt készített az ember számára. Emellett, mivel a karácsony a család bensőséges ünnepe, az evősarokban, ill. az ünnepi („tiszta”) szoba közepén a családtagoktól körülvett asztal a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. – A karácsonyi asztalhoz gazdag hagyomány fűződik, melynek képzetkörében a megtestesülés ünnepére utaló jelekkel együtt megtalálhatók az alvó természet, az anyaföld ébresztését, termőre igézését szolgáló jelek is.

Az ételek és hajlékok karácsony esti megáldása hazánkban a trienti zsinatig (1545-63) általános volt, és sok helyen a 19. sz. elejéig megmaradt: Isten éjfélkor áldását adja az emberekre, az áldás az egyszülött Fiú. A pap áldása a családhoz betérő Kis Jézus és Szt Család áldását is jelképezte. A plébános karácsony estéjén a kántor és csengettyűs gyermekek kíséretében bejárta és megáldotta a házakat, s főként a karácsonyi asztalt, hogy az áldással minden, ami régi, új életre keljen s gazdagon gyümölcsözzék a család javára, oltalmára. Az óév terméséből ezért szénát, szalmát, diót, magvakat, szárított gyümölcsdarabokat szórtak a karácsonyi abroszra, a karácsonyi asztal alá gazd. eszközöket, szerszámokat helyeztek. Az egyházi áldás elnépiesedett változata szerint a 19. században sok helyen, amikor már az egész család körülállta az asztalt, a gazda és a gazdasszony kiment a karácsonyi gyertyával (mely a karácsonyi asztal egyik fő ékessége volt), és a ház minden helyiségét megfüstölték tömjénnel, fölhintették szentelt vízzel, fokhagymával keresztet húztak az ajtók és ablakok fölött.

A fő étkezés egyes vidékeken (palóc földön) kora délután, egyébként a rendes vacsoraidőben, ill. az esthajnalcsillag megjelenésekor, Székesfehérvár-Felsővároson az esti harangszóra kezdődött. A család közösen elmondta az Úrangyalát, utána fogtak az evéshez. A terített asztalt egyes helyeken egész éjszaka meghagyják, nem szedik le, hogy a betérő Szt Család is jóllakhasson belőle.

Úrangyala imádság

Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhébe fogadá Szentlélektől Szent Fiát. Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék. Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja! Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! Könyörögjünk! Kérünk, Téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az Ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk! Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

A „karácsonyi abrosz” fontos dísze a karácsonyi asztalnak. Lehetőleg csak ez alkalommal használatos. Sok helyen az éjféli mise előtt, a még böjti jellegű vacsorához fehércsíkos-piros abroszt használnak, melynek színei Krisztus és az Egyház szeretetére utalnak (vö. Én 5,10: „az én szerelmesem fehér és piros, tízezrek közül választatott”). Csak az éjféli miséről hazajövet cseréli ki a gazdasszony az abroszt tiszta fehérre, ami a teljesség, az istenség színe. A szépen kiterített és elsimított abroszra szalmát és mindenféle magot (kukoricát, búzát, zabot, árpát, rozsot, kendermagot, babot, borsót, diót) szórnak, s másnap reggelig ott hagyják, hogy a Kis Jézus ott találja ezeket. Az archaikus hagyomány szerint karácsony misztériuma mintegy természetfölötti erővel telíti a hétköznapi tárgyakat is, ezért a karácsonyesti eledeleknek, magvaknak, használati tárgyaknak, sőt emberi gesztusoknak szakrális telítettséget, szentelményi erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év más ünnepein étkezéskor nem használják. Gyógyító, szerencsét, boldogságot, bő termést hozó erejének hitével azonban sokfelé búzát vetnek belőle, betakarják vele a beteg embert és jószágot, a karácsonyi magvakat, takarmányt, szalmát az ünnepek után erről az abroszról szórják a jószágoknak.

A karácsonyi asztal ünnepi étrendje az éjféli mise után került elő. Ekkor megszűnt a hagyományos böjt. A család finom, régebben kemencében melegített vacsorához ül, melynek neve Mária vacsorája, vagyis mintegy a gyermekágyban fekvő Szűzanya keresztelői áldomása, a kis Jézust a család szülöttjeként is köszöntik. A disznótoros vacsora (angyali kóbász, esetleg angyali kocsonya) szinte mindenütt szokásos. Csíkmenaságon bordáslaskás húsleves, galuska (töltöttkáposzta), kolbász, kocsonya, kalács, gyümölcs. Az apaelköszönti gyermekeit: jóra inti őket. A család az aranyvízből iszik.

Az ünnepi kenyeret a gazda szegi meg, amikor az asztalnál már együtt ül a család. Az asztalra egész kenyér, a kis Jézus számára cipó, koszorúba font kalács kerül; utóbbit a szegényeknek adják (eredeti meggondolás szerint mint a család halottjait illető részt).  Karácsonyi kalács a kenyér édesített változataként került a karácsonyi asztalra: a kalács a kis Jézus, az „édes Úr” eledele és szimbóluma egyszerre.

A karácsonyfa szimbóluma Isten ajándékozó szeretetének, mellyel az embert visszafogadja kegyelmébe. A karácsonyfa az élet fája, mely a Paradicsom közepén a jó és rossz tudásának fája mellett állt, s melyet a bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől. A karácsony visszafogadja az embert a Paradicsomba, a karácsonyfa ennek jelképe. A karácsonyfa jele a betlehemi Újszülöttnek, az élet természetfölötti megújulásának, a kegyelemnek. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög-formája a Szentháromságra, ill. az emberi élet céljára, fölfelé (Istenre) irányulására utal, ágai a keresztet idézik. A karácsonyfa díszei ősi, egyetemes emberi, kultikus szimbólumok, melyek Jézus Krisztus megtestesülése és születése által megszentelve karácsony misztériumát közvetítik a hívő ember számára. Fényei a született Világosságnak, csillogása (angyalhaj, színes gömbök stb.) az örök dicsőségnek, ezüst díszei a betlehemi Gyermek emberi természetének, arany díszei isteni természetének jelei. A karácsonyfa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a fát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag. A fa csúcsán angyal is lehet, mely az Isten és az ember kapcsolatára utal: az angyal egyrészt jele azoknak az angyaloknak, akik a pásztoroknak hírül adták Isten Fiának születését, másrészt akik az Atyának hírül adják, kik azok, akik megértették a híradást s ezért ünneplik a Gyermeket. A csengettyű arra utal, hogy amint a születéssel a fény egyszerre bevilágította sötétséget, úgy az angyalok éneke („Dicsőség a magasságban Istennek…”) egy pillanat alatt megtörte a bűn némaságát. A fára aggatott játékok az embernek ajándékozott istengyermekségre, az édességek (szaloncukor, mézes sütemények stb.) és gyümölcsök (alma, dió, füge stb.) arra utalnak, hogy a karácsonyban Isten Fia az ember számára a legédesebb eledelként jött el.

forrás: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s