A fészekrakó-ösztön (6)

Nyáron jól végiggondoltam, milyen is lehetne egy abszolút ideális otthon. Tágas, napfényes, világos, mégsem hivalkodó. Ésszerű elrendezésekkel, minden felesleges sallang kizárásával. Használható, élhető. Szuper. Érdemes lenne kiszámolni, mindehhez mekkora havi bért kéne igényelnem a főnökömtől – de ebbe inkább nem megyek bele.

Szóval a megálmodott cirka 115-120 négyzetméteres házat elvetettük. Egyrészt még abban sem vagyok biztos, hogy továbbszaporodik-e a család létszáma, másrészt meg a nagyobb háznak nyilván nagyobb költségei is vannak (rezsi, ingatlanadó, állapotőrzés, stb.). Azt a hibát sem szeretném elkövetni, hogy majd egy hodályban keringjek másodmagammal öregkoromra, mert mérete miatt nem kapkodnak érte, eladni nehezen tudom esetleg, fenntartási költségei meg csak nem akarnak csökkenni, a kölkök meg már csak kéthetente-havonta egyszer járnak haza, akkor is csak két napra.

A hideg beálltával építkezési kedvünk is megcsappant. Egy 4-5 hónapos bébivel nem kezdenék nagy újításokba, vagy akár egy komplett ház kibelezésébe most. Ez a része a dolgoknak még nem teljesen ignorált a képzeletből, de mindenképpen halasztást igényel, közben pedig lakni is kéne valahol mégis.

Ezen a ponton pedig a téma némi kiegészítésre is szorul, ez pedig a teremtés maga. Sok ezoterikus könyv, blog, cikk, előadás, és ki tudja még, hogy mi szól erről, de szerintem kevesen látják meg vagy fogják föl igazán a folyamat lényegét. Nincs aha!-élmény, nem találják meg a saját életükben a mintákat, így nem veszik észre, hogy tulajdonképpen a könyvek, blogok, cikkek és előadások olvasása, hallgatása nélkül is ezt, a teremtést élik, csak éppen nem tudatosan. Egyszer már végiggondoltam, mi is kellene ahhoz, hogy lottó ötöst nyerjek, hogy bevonzzam, megteremtsem magamnak a lehetőséget, és rájöttem, egyáltalán nem egyszerű a dolog, majd meg is értettem, hogy a jelenlegi “hozzáállásommal” nem is fog bekövetkezni az esemény. Bár ésszel azt hihetnénk, hogy hát nyilvánvalóan mindenki erre vágyik, ha belefolyunk a részletekbe, rájövünk, hogy bizony még csak azt sem engedjük meg magunknak, hogy ellenszolgáltatás nélkül nagyobb összeghez juthassunk. Hogy olyan legyen a miénk, amiért nem dolgoztunk meg.

Aztán a napokban azonosítottam néhány ilyen “mintát”, elmondom, kb. hogy is zajlik az ilyesmi. Például szeretnék már néhány új szokást beiktatni az életembe – és néhány kevésbé kívánatostól végre megszabadulni… Azt mondják, ehhez elég 21 nap. 21 napig műveljük a tutit, vagy éppen kerüljük a nem kívánatost, és az szokásunkká válik ennyi idő alatt. Azaz a 22. nap már hiányozni fog, ha nem mehetünk futni a sötét hidegben (köszönhetően az óraállítgatásoknak, aminek semmi köze nincs a biológiai ritmusunkhoz). Mikor is ezt jól átgondoltam, és már motoszkált a fejemben úgy másfél-két napja, valamiért – tök más témában – egy honlapra akadtam, ahol egy cikk nagy betűkkel hirdette a 21 napos ciklust.

Vagy például az jutott eszembe úgy egy hónapja, hogy vajon miért nyomják ennyire a médiában a magnéziumot. Együnk magnéziumot magnéziummal, minél többet. Majd egyik este azzal jön haza a férjem, hogy látott egy fickót, akinek a nyakára volt tetoválva egy periódusos rendszer, közepén nagybetűkkel beleírva, hogy “magnézium”, és hogy mennyire röhejesen nézett ki az egész. Előtte én nem emlegettem neki, hogy a magnéziumon filózok már napok óta.

Vagy például egyik nap, amikor Bencével a nyakamban sétáltunk, azon gondolkodtam, vajon hány óra lehet. Kell némi taktika ahhoz, hogy stresszmentesen vigyek végig egy normális sétát, és ne fulladjon kocogásba a program, mert a gyermek már szétsírta a szemét, és nagyon nem bírja a hordozó szorítását. Órát nem hordok, a mobil sincs hozzám nőve, így nem tudtam, mennyi időm van még az optimális levegőzéshez, illetve hogy még a munkaidő lejárta előtt odaérek-e Balázshoz, hogy kocsival vigyen minket haza. Ahogy így variálok, leszólít egy férfi, és megkérdezi, meg tudom-e mondani, hány óra van?

De említhetném az albérleteinket is, hogy valamiképp visszakanyarodjak eredeti témámhoz. Így utólag látom, hogy az albérleteink is saját teremtéseink eredményei. Bennük volt és van mindig mindaz, ami a leginkább szempont volt még a keresésüknél. Legyen olcsó (mivel elég kevésből kellett gazdálkodnunk az elején). Legyen alacsony rezsijű, de mégis tágas, főleg a konyha, le tudjunk ülni kényelmesen. Majd legyen olcsó, alacsony rezsijű, kétszobás és napfényes, és ne kelljen buszra szállnom ahhoz, hogy bemenjek a belvárosba. Itt már a tágas konyha nem szerepelt kritériumként, mivel abban éltünk, nem jutott eszünkbe, hogy újra vágyjunk rá – hát meg is kaptuk. Nem igazán tudunk leülni, pláne nem leültetni embereket egy klasszikus ebédre, vacsorára.

Mindez nem volt tudatos. Nem mantráztuk, hogy olcsó lakás kell, satöbbi, de zsigerileg ott volt bennünk, erre vágytunk. Így van ez most is a házkeresésnél. Egy adott összeghez keresünk otthont, melyben a hitel mértékét maximáltuk, ebből kell gazdálkodni. Viszont a képzeletem szárnyal, és azt gondolom, éppen ez az összevisszaság hátráltat minket abban, hogy ráakadjunk végre a megfelelőre. Sokféle stílus tetszik, nem fix az sem, mennyit is vagyunk még hajlandóak buszozni a munkahely és a ház között, vagy hogy mekkora kerttel is lennénk megelégedve. Nagyon vágyom már rá, hogy végre a saját kertemben tarthassam az arcom a Nap felé…

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s