Napfényes Florida

Az is már egy 9 éves sztori, hogy eljutottam Floridába. Kellett hozzá néhány meghatározó körülmény, egy álom és egy nagy adag bátorság, hogy klikkeljek a KLM oldalán és megvegyem a retúr repjegyet Orlandóba és vissza. Ezek és a csillagok kedvező együttállása miatt belevágtam.

Utazásom létjogosultságának alapját az adta, hogy volt egy évig érvényes, ám teljességgel kihasználatlan amerikai vízumom, és egy éve tartó ismerkedős levelezésem egy kint élő magyar sráccal, aki kapva az alkalmon, hogy újra single lettem, meghívott magához. Sokat gondolkoztam magamban, mi is legyen, mikor is egyik éjjel delfinekkel álmodtam. Fogalmam nincs már, hogy mit, de rákerestem egy bevált oldalon, hogy mit is kellene kezdenem ennek tartalmával, és hát ezt kaptam (x):

delfin: igaz, jó barát; szenvedélyes szerelmed lassan igaz szeretetté, ragaszkodássá alakul; delfin-show: úgy gondolod, baráti körödben mindenki jobb helyzetben van, mint Te. USA

Hagyjuk figyelmen kívül a bő két sor blablát, és próbáljunk valamit kezdeni a leírás végén lévő három betűvel. Mégis mit keres ott? Hogy jön egyáltalán oda?? Mi értelme van ennek??? Én ezt akkor jelnek vettem, úgyhogy gondoltam, ám legyen. Gyártottam vészterveket is magamban, persze, hogy mi van, ha mégsem jön elém a reptérre, ha ott állok majd egyedül, satöbbi, satöbbi, de azért mentem egyenesen előre.

repülőgép

Boeing 747

Előtte még nem ültem repülőn, nem voltam azzal maximálisan tisztában, mi is a reptéri protokoll, így az akkori ferihegyi “magyar határon”, ami tulajdonképpen 2-3 egyszemélyes kis bódé, jelen esetben tökéletesen üresen, és belátható területen belül egy árva lélek nem sok, de annyi sem tobzódott, én úgy gyalogoltam keresztül, ahogy azt kell. Ennek hatására viszont valahonnan hirtelen mégis előugrottak néhányan, és hangos kajabálások közepette majdnem hátba lőttek, mint határsértőt, majd gyorsan ki is oktattak, hogy ez így és itt nem szokás, máskor ne csináljak ilyet. Ragyogó, gondoltam.

A repülőn nem igazán tudtam, mire számítsak. Nem voltam betojva, sőt, vártam már, milyen lesz, mikor a cseszett nagy Boeing felszáll, annak ellenére, hogy a mellettem lévő ablak felőli nő sűrűn vetni kezdte a kereszteket… Hatalmas érzés pedig, ahogy húz magával az erő, és belesüppedek a kényelmes székbe.

Késő este érkeztem meg az orlandói reptérre. Illetve már hamarabb landoltunk, csak hát éppen ezekben az években kezdődött az az őrület, hogy még a zokninkat is levetették, vajon nem hordok-e robbanóanyagot a talpam alatt. Mire végeztünk, gyakorlatilag már üres volt az egész épület, sehol senki, alig egy-két ember kóricált céltalan. Akkor azért kicsit megálltam, hogy oké, itt vagyok, de bakker, senki nem jött értem, és mi van, ha ez így marad? Hát ilyen esetekre gyártottam a vészterveket, ami sebtiben be is villant kedélyemen javítandó: “nem vagyok ám elveszve!”.

Vidulás felsőfokon

Pánikra azonban nem volt ok, jöttek értem, és hoztak-vittek két héten keresztül. Végigjártuk a Disney-parkokat, voltunk Cape Canaveral-ban űrhajót nézni, láttunk Nascar-szerű autóversenyeket, voltunk az óceán partján, Miamiban, a Mexikói-öböl környékén és persze Orlando egy-két pontján. Ha jól emlékszem, akkor Tampán is keresztül kellett mennünk, illetve esélyes még, hogy esetleg Key West is belefért, de lehet, hogy ezt már csak álmodtam.

Skyway Bridge, Tampa

Skyway Bridge, Tampa

Miami

Miami

Miamin csak keresztülautóztunk, nem célállomás volt. Szép, épp, mint a filmeken, és annyira nem az én világom, hogy nem bántam, hogy nem állunk meg.

Nascar

Nascar

Az autóversenyzős jegyünk nem a Nascarra (National Association for Stock Car Auto(mobile) Racing, azaz Széria (gyári) Autók Versenyének Nemzeti Szövetsége) szólt, csak a pálya jellege miatt tettem fel ezt a képet, illetve mert kb. fogalmam sincs, mi volt a neve a pályának. Van néhány Floridában, kisebbek, nagyobbak. Ez a kisebbek közé tartozott, és olyan vicces futamokat is rendeztek rajta, mint az iskolabuszok versenye, igenigen, a klasszikus sárga school bus-okkal.

Cape Canaveral

Cape Canaveral

Cape Canaveral egy érdekes hely. Mármint az a tény, hogy a kilövőállomásból kiállítást szerveztek. Nagyon steril és nagyon amerikai. Mondjuk itt láttam életemben először (és eddig utoljára) azt a fajta hatalmas csótányt előttem keresztülrohanni, amivel filmekben szoktak ijesztgetni. Nemcsak a rakétákat, űrruhákat és egyéb felszereléseket nézhetjük végig, de vetítenek klassz filmet is az űrről, talán már 3D-ben. Érdemes eljönni ide, mert kicsit felfoghatjuk a méreteket, és képet kapunk mindarról, ami csak másfél perces szösszenet szokott lenni egy-egy híradó blokkjában.

A kiállítás elején mutatják be az amerikai űrkutatási és űrhajózási program nevezetességeit, köztük a holdkomp modelljét. A körút végigvezet a kilövőállomások között, érint egy szabadtéri bemutatót, ahol az eddig felhasznált különböző rakéták modelljeit állítják ki, elvisz néhány laboratóriumba, abba is, ahol az űrhajósok készülnek fel szimulátor-berendezésekkel feladataik végrehajtására (bár a gyakorlatokat általában a Texasban található houstoni űrközpontban végzik). A kirándulás legérdekesebb pontja az indítóállás, ahonnan az Apollo-űrhajók indultak, továbbá a közelben lévő, több mint 150 m magas szerelőcsarnok. Ebben végzik az óriás rakéták összeszerelését és a berendezések üzempróbáit (a rakéták különböző fokozatai, utaskabinjai és más részei a gyárakból hajóval és repülőgépen érkeznek ide). (Wikipedia)

Key West

Key West

Anna Maria Island

Anna Maria Island

Az Anna Maria Island meglehetősen idilli hely. Végtelen hosszúnak tűnő, fehér homokos parttal, ami még sincs tele strandolókkal. Legalábbis ahol én voltam, alig néhányan voltak még rajtam kívül. A napok nagy részét viszont egyedül töltöttem, ami sokat levont az időtöltés értékéből. S mivel olyan sztorikkal a fejemben feküdtem a parton, mint hogy ne menjek be túl mélyen az óceánba, mert ha elkap egy áramlat, igen nehezen lehet kikeveredni belőle, pláne meg a partra, vagy hogy itt sincs éppen járda, autó híján meg nincs is nagyon hova menni, és ha látszólag tétlenül sétálnék mégis az út szélén, akkor esélyes, hogy a rendőrök szednek össze. Az, hogy cápák is ismeretesek erre, már csak én és itt és most teszem hozzá. Az áramlatos történet már amúgy is meggyőzött arról, hogy nem akarok én nyakig vízbe merülni. Aztán mivel a megbeszélt időpontban nem is jött értem a randitárs, így ismét csak a vészforgatókönyvem lapozódott fel elmémben, hogy oké, akkor itt vagyok, hogyan is jutok majd haza.

Anna Maria Island

Anna Maria Island

Érdekes, hogy összességében kb. egy hét után kezdett hiányozni Európa. Talán Amerikában nem kap az ember kultúrsokkot, mégis nehezen tudtam azonosulni dolgokkal. Mindenhez autó kell, mert nemhogy gyalog, de sok helyen még helyi járatú busszal sem nagyon lehet közlekedni. Vagy mert nincs is ilyesmi, vagy mert olyan ritkán jár, hogy azzal nem lehet tervezni. A táplálkozáskultúráról meg ne is beszéljünk. Valószínűleg eltérőek a szokások az 50 államban, én most csak Floridáról tudok beszámolni.

Mel's Diner

Mel’s Diner

Leginkább különböző dinerekben ettünk, ahol adott összeget befizetve (10-15 USD?) annyit eszünk, amennyi belénk fér. Ezeken a helyeken lehet reggelizni is, ebédelni is, svédasztalos jelleggel. Általános, hogy minden BBQ szószba van fojtva (nem véletlenül, jelentős része cukor…). Ettől még finom, csak hát nem szeretném minden nap ezt az ízvilágot enni, ugye. A tojás tojásporból készül. Reggeli gyanánt választhatunk a gyümölcstől kezdve a tejszínhabig kb. bármit, akár ezeket együtt halmozva tányérunkra, színes zselék kíséretében. A pirítóst külön kosárkában hozzák. A klasszikus – itthon is kapható – amerikai fehér toast kenyeret képzeljük el, ami közepes barnára van pirítva, majd olvasztott vajjal lelocsolva. Finomnak finom, csak ugye ez is cukor, cukor, cukor.

Hiába kutatok, nem maradt meg emlékeimben olyan kaja, ami után még most is nyalnám a számat. Nem is az ízvilággal lenne bajom, hanem azzal az igénytelenséggel, amivel összeállítják a kaját – és itt igénytelenségen az iparosítottságot értem, hogy valóban a dolgok nagy része mű, és ez látszólag alig zavar ott valakit.

Végül nem bántam meg, hogy elmentem, de az életre szóló románcból semmi nem lett, és őszintén, a két hét alatt erős kétségeim támadtak afelől, hogy az az ember, akivel már egy éve ismerkedtünk, valójában az-e, akinek mondja magát. Nyilván nem gondoltam sorozatgyilkosként rá, de hogy mondjuk egy rendezvényszervezőnek valóban ne legyen mobilja, csak mert nem szeret telefonálni, az nekem erős, vagy hogy ha valóban nincs senkije a messzi távolban, miért is kell eltűnnie minden este, és adott esetben miért csak néhány órára ér rá napokon keresztül.

Nem számít. Jól éreztem magam Floridában, a többit meg nyugodtan hagyhatjuk a feledés homályába veszni.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s