Az ítéletnélküliség törvénye

Az egyetemes szellem nem ítélkezik felettünk, az ítéletalkotás emberi találmány. Az összehasonlítás, a szembeállítás és az irányítás eszköze, amellyel a tökéletesség, az erkölcs és az igazság mesterséges és gyakran idealisztikus normáihoz mérjük magunkat.

Ha az univerzum nem ítélkezik felettünk, milyen alapon, mi jogon mondunk mi ítéletet önmagunk felett? És miféle normák alapján tesszük ezt? A legmagasabb ideákkal és normákkal rendelkező emberek általában keményebben ítélik meg önmagukat, mint ahogy bármely embertársuk ítélné meg őket. És nemcsak a cselekedeteinket kritizáljuk, hanem a gondolatainkat és az érzéseinket – sőt még a képzeletünket is! Másokat is megítélünk magasabb rendű látomásaink fényében, aztán pedig elítéljük önmagunkat, amiért elítéltük embertársainkat!

Ha mindent látomásainkhoz és eszményképeinkhez mérünk, semmi nem fogja megütni a mértéket, mivel világunk nem egy ideális világ, hanem egy valódi világ, benne valódi emberekkel, akik hibáznak, tanulnak a hibáikból, és fejlődnek.

Az ítéletnélküliség törvénye

Mindannyian hajlamosak vagyunk magunkra venni azokat a kritikákat és szemrehányásokat, melyekkel – esetleg csak a mi véleményünk szerint – szüleink illettek bennünket. Önmagunkról alkotott ítéleteinket kivetítjük embertársainkra, és így úgy tűnik számunkra, hogy ők ítélnek meg bennünket, holott valójában csak a saját csalódottságunkat tükrözik vissza felénk. Még az is előfordul, hogy Istent valamiféle zord szülőnek képzeljük, aki jutalmakat osztogat nekünk, és büntetéseket szab ki ránk, vagy most, vagy egy következő életünk során.

Az ítéletnélküliség törvénye emlékeztet bennünket arra, hogy az erkölcsöt nem Isten alkotta meg, az az emberek találmánya. E törvény azon a premisszán alapul, hogy a szellem soha nem ítélkezik fölöttünk, csak lehetőséget ad nekünk arra, hogy tanuljunk a hibáinkból. Ha hibázunk, életünk bőven ellát minket lehetőséggel arra, hogy “helyrehozzuk az egyenlegünket”. Ha elfogadjuk az alaptételt, miszerint a szellem soha nem ítélkezik felettünk, előbb-utóbb mi is leszünk ennyire figyelmesek önmagunkkal szemben, és tartózkodunk attól, hogy ételeteket alkossunk önmagunkról.

Minél emelkedettebbek az ideáink, annál inkább hajlamosak vagyunk az efféle ítéletalkotásra. Eszményképeink ránk nehezedő nyomásának köszönhetően folyamatos igényt érzünk arra, hogy bizonyítsunk önmagunknak, és egyre fejlődjünk, és közben rettegünk attól, hogy nem ütjük meg a mértéket, hogy nem felelünk meg a saját normáinknak. Ironikus módon általában a legemelkedettebb ideákkal rendelkező embereknek a legalacsonyabb az önbecsülése. Minél keményebben ítéljük meg önmagunkat, annál több olyan embert vonzunk be az életünkbe, akik látszólag folyamatosan kritizálnak bennünket, mintha a saját belső impulzusainkat ültetnék át a gyakorlatba (lásd az elvárások törvényét).

Az ítéletalkotás akadályozza energiáink szabad áramlását, védekező és ellenálló magatartásformára készít fel minket, és általában megerősíti életünk negatív mintáit. Ha elengedjük az ítéleteinket, megnyitjuk önmagunkat a kihívások számára.

(részlet Dan Millman: Erre születtél c. könyvéből)

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s