A tökéletesség törvénye

Transzcendens nézőpontból szemlélve minden és mindenki feltételek nélkül tökéletes, hagyományos nézőpontunkból nézve nem létezik tökéletesség – legfeljebb a kiválóság szintjére juthatunk el, és ez is rengeteg időt és energiát igényel.

A tökéletesség törvénye egy paradoxont tár elénk, mivel két, a tapasztalás különböző szintjein működő, látszólag egymásnak ellentmondó igazságot tartalmaz.

Hagyományos nézőpontból tekintve világunk a szenvedés világa: tele van bűnözéssel, éhező, hajléktalan és elnyomott emberekkel. De nem is kell az újságok híreire gondolnunk, elég, ha csak a saját életünket vesszük szemügyre: ha azt kapjuk, amire nem vágyunk, szenvedünk, ha nem kapjuk meg azt, amire vágyunk, szintén szenvedünk, és még ha pontosan az is kapjuk meg, amire vágyunk, e világban semmi sem tart örökké.

Ha azonban transzcendens perspektívából nézzük a dolgokat – ha önmagunkat és világunkat, annak minden nehézségével együtt, a mindent felölelő bölcsesség, türelem, szeretet és megértés helyzetéből vizsgáljuk, amelyet akkor érhetünk el, ha megnyitjuk a szívünket -, akkor minden, az örömök és a bánatok, a szenvedés és a gyönyör, minden egyéb, e pillanatban a földön zajló történés, feltétlenül és abszolút módon tökéletes, a fejlődés hatalmas folyamatának értelmében.

A tökéletesség törvénye

A maximalista hajlamokkal és magasabb rendű ideákkal rendelkező, ám a megfelelő nézőpontról gyakran elfeledkező, és a részletekben elvesző emberek számára az jelentheti a megoldás kulcsát, ha soha nem tévesztik szem elől az élet magasabb rendű összefüggéseit. Ha visszalépünk megszokott valóságunkba, az természetesen nem “tökéletes” és egyáltalán “nincs rendben”, hogy bárki is fázzon, éhezzen vagy fájdalmat érezzen. A másik nézőpontból mindannyian pusztán apró sejtek vagyunk a Föld hatalmas testén, amely maga sem több a végtelen űrben lebegő parányi porszemnél, és személyes drámáink vagy a politikai csatározások semmivel sem jelentőségteljesebbek, mint egy hangyaboly, amelyet félresöprünk utunkból.

Ha nem vagyunk képesek nagyobb perspektívából szemlélni a dolgokat, és egyaránt elfogadni minden igazságos és igazságtalan cselekedetet – azaz az emberi lét minden történését -, roppant nehéz humorosan látni világunkat. Ahogy azt Woody Allen mondta: “Nem elég, hogy Isten nem létezik, de próbálj csak meg szombaton egy vízvezeték-szerelőt keríteni!”

Ha az eszmék és az elfogadás feladatkörén munkálkodunk, ki kell fejlesztenünk magunkban a képességet, hogy megtegyük ezt a hitbeli ugrást, hogy mentálisan magunk mögött hagyjuk a testünket, az életünket, a drámáinkat, sőt még fejlett társadalmi öntudattal bíró “politikailag korrekt” pszichénket is, és felismerjük, elfogadjuk, és magunkhoz öleljük az életet a maga teljességében.

Ha elfogadjuk, hogy minden apró anyagparány, minden helyzet és minden ember – önmagunkat is beleértve – alapvetően és megfellebbezhetetlenül tökéletes, akkor megnyugodhatunk, mert mindig emlékezni fogunk arra, hogy bármilyen rettenetesre forduljanak is a dolgok, bizonyos értelemben minden a legnagyobb rendben van, és tovább küzdhetünk azért, hogy több szépség, több igazság, több kedvesség és több szeretet legyen a világunkban.

Ez a nézőpontváltás érhető módon nehezünkre eshet, különösen akkor, ha amikor már épp készülnénk megtenni ezt a lépést, visszahúznak minket az efféle kérdések: “Tökéletes? És mi a helyzet az éhező gyerekekkel?”

Az ilyen kérdésekre csak azt tudom felelni, hogy ha minden létező dolgot tökéletesnek fogadunk el, azáltal elfogadjuk a saját reakcióinkat és felelősségünket is – és ebbe nyilvánvalóan az is beletartozik, hogy megtegyünk mindent egy jobb világért, azért, hogy megváltoztassunk bizonyos dolgokat, hogy időt és pénzt szánjunk embertársainkra, hogy növeljük a tudatosság szintjét, hogy cselekedjünk. Ez pedig szintén abszolút tökéletes. Ha bűntudatból cselekszünk, tetteink kevésbé lesznek hatékonyak, mint amikor megőrizzük a dolgokra való nagyobb rálátásunkat, miközben továbbra is mindent megteszünk, hogy enyhítsük a világ szenvedéseit.

Általában mindaddig nem vagyunk képesek csillapítani embertársaink szenvedését, míg mi magunk is szenvedünk. Lehet, hogy adhatunk nekik ruhát és ételt, és segíthetünk nekik abban, hogy jobban megállják a helyüket a világban, ezek ugyan fontos dolgok, ám nem szüntetik meg az emberi pszichében élő szenvedés, irigység vagy kapzsiság alapvető kiváltó okait. Ha hajlandóak vagyunk elfogadni azt, hogy az élet pontosan úgy tárul fel előttünk, ahogy annak történnie kell, jó kiindulási pontra teszünk szert. ekkor az együttérzés állapotából indulhatunk neki utunknak, mivel megtanultunk együtt áradni az örömmel a világ fájdalmai között.

(részlet Dan Millman: Erre születtél c. könyvéből)

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s