A pillanat törvénye

Az idő nem létezik. A dolgok, amelyekre mint múltra és jövőre utalunk, csakis elménk számára valóságosak. Az idő képzete pusztán gondolati és nyelvi megegyezés, társadalmi egyezmény. Valójában csak a jelen pillanat áll rendelkezésünkre.

A gondolat, miszerint “az idő nem létezik”, első pillantásra talán elvont filozófiai okoskodásnak tűnhet. Végül is gyakorlati értelemben az idő egyértelműen létezik, nemde? Vannak óráink és naptáraink, vannak emlékeink a múltbéli dolgokról, és nagy biztonsággal feltételezhetjük, hogy bizonyos jövőbeni események be fognak következni. “Időközben” óráink továbbra is folyamatosan számolják életünk másodperceit, perceit és óráit, így hát kétségtelenül abszurd dolognak tűnik azt sejteni, hogy az idő nem létezik.

Ha alaposan megvizsgáljuk elménket, egy másik lehetőséget fedezünk fel – azt , hogy csakis a most létezik. Az, hogy érzékeljük a “múló időt”, miközben sorban állunk a postán, nem más, mint benyomások és emlékek sora, mivel kizárólag a jelen pillanatban létezünk, majd azt követő jelen pillanatban és így tovább.

Ha bánkódunk a múlt miatt, az a múlt jelenleg kizárólag az elménkben létezik, ahol a felidézett képek által életben tartjuk a sajnálkozásunkat. Ha szorongunk a jövő miatt, az a jövő jelenleg kizárólag az elménkben létezik, ahol az elképzelt képek által életben tartjuk szorongásunkat.

A pillanat törvénye

A jelen pillanat törvénye nem egy elvont fogalom; az idő az elvont fogalom. E törvény nem csak arra való, hogy a filozófusok értékeljék, e törvény arra való, hogy mindnyájan alkalmazzuk, különösen olyankor, ha leragadunk a múlt miatt érzett sajnálkozásunknál vagy a jövő iránti aggodalmunkban. Ha hozzászokunk az örök jelen gondolatához, és visszahelyezzük figyelmünket a mostba, örökre megváltoztathatjuk az életünket. Ez az örökkévalóság természetesen szintén a most.

A legtöbb aggodalmunk, sajnálkozásunk és problémánk nem létezik a jelen pillanatban; csak a “múlt”, illetve a “jövő” feliratot viselő mentális adattárolóinkban őrzött képek. Érzések és asszociációk tartják életben őket. A holnapi állásinterjú – ahol ez a “holnap” szintén nem más, mint egy, csakis az elménkben létező fogalom – valóssá válik, amint rágondolunk; a kedvesünkkel folytatott veszekedés, annak minden könnyével és bűntudatával, szintén kizárólag a történelem egy kísértő árnyképe, melyet azzal támasztunk fel, hogy emlékezetünkbe idézzük az adott eseményt, és megbánjuk, amit a “múltban” mondtunk.

A jelen pillanat törvénye tisztára söpörheti a pszichénket, és így visszatérhetünk az egyszerűség és a belső béke állapotába. Azonban soha nem lesz segítségünkre a jövőben, és a múltban sem szolgált javunkra soha. A jelen pillanat törvénye a jelen valóságra emlékeztet bennünket, nem pedig arra, amilyennek a valóságot hisszük, amilyennek szerettük volna, vagy amilyen majd reményeink szerint lesz. Csakis ez az időtlen pillanat létezik, minden más csupán az elme vetítőkészüléke által megjelenített képzet.

Általában ha valamilyen problémánk van, az vagy valamilyen korábban – két másodperccel vagy akár két évtizeddel ezelőtt – bekövetkezett eseménnyel kapcsolatos, vagy valami olyasmivel, amiről úgy gondoljuk, hogy majd valamikor az úgynevezett “jövőben” fog bekövetkezni. A jelen pillanatban szinte soha nincsenek problémáink.

Képzeljük el például, hogy egy férfi – nevezzük őt Rudolphnak – a parkban ücsörög egy padon, az ötvenes éveiben bekövetkezett krízis kellős közepén. A felesége el akar válni tőle, a lánya épp most dönt csúcsot bevásárlásból Rudolph utolsó megmaradt hitelkártyájának segítségével, a bank ép most küldött ki valakit hozzá, hogy tűzze ki a háza kapujára az “Árverés alatt” cédulát, mivel nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket, és le kellene tennie az óvadékot a fiáért, mivel az részegen száguldozott egy lopott autóval. Rudolph élete romokban hever. De valóban így van ez? Nem egy parkban kezdtük el ezt a kis történetet? A jelen pillanatban Rudolph valóságát az üldögélés jelenti. Lehet, hogy meg kell majd birkóznia más pillanatokkal és más problémákkal is, de ebben a pillanatban egyetlen problémája sincsen – egyszerűen csak üldögél a parkban egy padon.

Testünk a jelen pillanatban él. Minden múltbéli hibáinkkal vagy jövőbeni problémáinkkal kapcsolatos gondolatunk ellenére is bármikor (azaz most, ebben a pillanatban is) meghívhatjuk a jelen pillanat törvényét, és emlékeztethetjük magunkat arra, hogy csakis a most létezik. Pusztán annyit kell tennünk, hogy belenyugszunk ebbe a pillanatba, magunkhoz öleljük azt, és egyik lábunkat a másik elé tesszük, miközben kezeljük az éppen adott helyzetet, egyik pillanatról a másikra, egyszerre mindig csak egy lépést téve meg.

(részlet Dan Millman: Erre születtél c. könyvéből)

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s