Keresd a gombát!

Egy ideje már megjelent bennem a vágy, hogy a klasszikus csiperke és laskagomba íztelensége mellé összeszedjek néhány olyan gombát, ami egyenest ízorgiákat fog indukálni a számban. A sok eső adott volt hozzá, nyomás az erdő! Olyan ez, mint valami kincsvadászat. Csak botorkálunk a fák között, zörgetjük az avart, hajlongunk, bújócskázunk az ágak alatt, és keressük az ehetőt. Érdemes egy tőlünk valamivel magasabbal útnak indulnunk, így lesz, aki összeszedi előttünk a pókhálókat és keresztespókokat, akik minden méteren ravasz csapdákkal akarják levadászni a helyenként nem kevés szúnyogot és legyet.

Keresd a gombát!

Azt hihetnénk, hogy a gombászás nem nagy sztori, csak meg kell találni, és le kell szedni. Na persze, csakhogy a hazai erdőkben is annyiféle gombafajta leledzik, hogy nem fogjuk bírni nyomon követni őket. S az egy dolog, hogy sokan vannak a sokfélék, de aki nem járatos a témában, azt rövid úton hazavágják, még mielőtt beesteledne. Sok közülük eléggé hasonlít is egymásra, annyi különbséggel, hogy az egyikük ízletes, míg a másik egy utolsó vacsora – nüansznyi különbséggel. Zavarba ejtő ráadásul, hogy ha csak egy kosárral/vödörrel készültünk, amibe beválogatunk két-három fajtát, ami közül csak egyetlenegy is átvágott minket, és csak úgy néz ki, mint ehető társa, de valójában nem az, akkor bizony a gombaszakértő már borítja is az egészet a kukába. Na, nem azért, hogy kibabráljon velünk, hanem mert az az egy épp kellő mértékben megfertőzhette gyilkos kis spóráival valamelyik másikat annyira, hogy az emésztésre már ne kerüljön tovább a gyomrunkból.

Szóval végig kell ezt gondolni. Biztos vagyok benne, hogy számos ehető – és akár roppant finom – fajtát is otthagytunk az erdő mélyén, csak mert bizarr külseje nem bátorított minket, hogy akár csak hozzá is érjünk. A National Geographic-on felnevelkedve jól tudjuk, hogy aminek kirívó színe van a vadvilágban, az nagy eséllyel így figyelmeztet, bizony ne piszkálj, mert kinyírlak! Az őzlábgombában biztosak voltunk, abból hoztunk, amennyit bírtunk. Érdekes módon a leghagyományosabb erdei csiperke vágott át minket a leghamarabb. Jelezném, vadon termő barátaik abszolút nem úgy néznek ki, mint a Teszkó zöldségpultján. Könnyű összekeverni mérgező és szelíd fajtáit, én a hófehér változatára hittem, hogy az faja, míg Balázs a vödörbe válogatott a világos rózsaszín körmintás tetejűből is. A gombaszakértő Balázsnak adta a pontot, azonban a hófehér miatt ment az egész a kukába.

Sikerült levadásznunk egy vargányát is. Egyetlen árva darab, ami beleesett a mai rizottóba. Valami csodát vártam, az ízorgiát, de semmi. Oké, egyetlenegy darab még nem visz el a hátán egy egész felvonást, de azért mégis. Egy icipici kis robbanás idebent, de semmi. Sőt, az őzlábgombának sincs extra íze. Egyik sem vadabb a Teszkóban kapható laskánál vagy csiperkénél. A rizottó viszont jól sikerült, recept és fotó ötlet itt. (Száraz helyett félédes fehérbor került bele, és a rizs sem az az igazi kerek szemű, de ez az ízéből nem vont le egy Michelin-csillagot sem.)

Vargányás rizottó Vargányás rizottó Vargányás rizottó

Már nő a következő generáció, sok apró gyerekgombát hagytunk még a földeken.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s