Az Aosta-völgy

Az Aosta-völgy Olaszország azonos nevű tartományában, egészen fent északnyugaton fekszik. Európa legnagyobb hegyei veszik körül: a Mont Blanc (4810 m), a Matterhorn (4478 m), a Grand Paradiso (4061 m) és a Monte Rosa (4633 m). E gyönyörű díszlet közepén talált utat magának a Dora Baltea folyó, mely meglehetősen vadul száguld keresztül medrében. Forrását a Mont Blanc adja, útközben a környező lefolyások, patakok vízhozamát is felveszi, majd a Pó folyóba rohan bele.

Aosta-völgy

A völgy maga 12 kisebb völgyből áll össze. Az egyes völgyeket apró falvak színesítik. Az Aosta-völgy Olaszország egyik leggazdagabb régiója, melyre külseje alapján időközben gyanakodni is kezdünk. Meglehetősen tágas családi házak sorjáznak a hegyoldalakon, melyek kertjében minden fűszál azonos hosszúságban igyekszik a Nap felé. Nagyon gondozott, rendezett minden, makulátlan tiszták az utcák, középületek, járdák. Keletről a Mont Blanc-hoz a völgyön keresztül vezet az út, s az összes többi csúcs, valamint a sípályák sűrűsége miatt is abszolút virágzik a sportturizmus. Bár Aostában és a környező településeken sem drága az élelmiszer, illetve egy-egy étteremben is meglehetősen normális áron tudunk ebédelni, vacsorázni, ráadásul a legkiválóbb kávék is egy euróért kaphatók bárhol a völgyben, ha szállást akarunk foglalni, akkor már mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Vagy maradnak a kempingek, ami még mindig a legolcsóbb megoldás az Alfa Romeók világában is.

Ha már a völgyben vagyunk, és meg is állunk, nem csak keresztülrohanunk rajta, akkor tuti elmegyünk a régió “fővárosába”, Aostába is. Nem is szabad kihagyni, két hegymászás között pedig kimondottan üdítő hely. Nagyjából 30ezren lakják, tehát élhető léptékű. Belvárosa sem hatalmas, s bár nyilván a legkoncentráltabb területe, mégsem fullad meg benne az ember. Jellemzően amúgy is csak délután lepik el a turisták és a helyiek. Szieszta itt is van, kb. 13h-16h-ig, de az éttermek ezalatt is fogadóképesek. Van néhány fontosabb műemléke, amelyet érdemes körbejárnunk, mint a Teatro Romano, Augustus császár kapuja, a Saint Orso templom vagy a Saint Orso kolostor.

Ha megéheztünk, tegyünk le arról, hogy pastát pastával fogunk enni, az országban egyedül ebben a régióban nem szoktak rá a tésztázásra. Sajtokat, gesztenyés ételeket és sűrű leveseket annál inkább. Hát én rámentem a cucina tipico-ra, ha már helyben vagyok és egy főételt, plusz egy édességet sikerült is megkóstolnom. Az étterem perfetto volt, kilátással a Teatro Romano-ra és havas hegycsúcsokra. Szépen terített asztalok, kicsit félve ültem le a túraszandival és hátizsákkal felvértezve, de abszolút kedvesen fogadtak. Meglepődve csak azon voltak, hogy solo érkezem.

Első fogásként kértem egy Aosta-völgyi sós palacsintát (Crespelle alla Valdostana). Ezt alapvetően úgy kell elképzelni, hogy két-három sós palacsintát megtöltenek sonkával és sajttal, majd egy besamel jellegű sajtos mártásba fojtják és összesütik. Sajtként Fontinát használnak, ami egy sajátos, eredetvédett sajtféle. Készítőivel kizárólag az Alpoknak ezen a vidékén találkozhatunk, ahol a tehenek sajátos mikroklímájú, illatos réteken legelnek télen-nyáron egyaránt. A magas zsírtartalmú sajtféle tradicionális előállításához friss, max. két órán belül fejt tejet használnak, s a különböző fejésből származó tejeket nem keverik egymással. A sajt téli érlelése jóval lassúbb folyamat, mint a nyári: utóbbihoz elég csupán három hónap, állaga így is könnyű, rugalmas lesz.

Hogy mégis édessel borítsam a sósat, kértem egy Cognei desszertkrémet (Crema di Cogne). Cogne egy villaggio belle a Grand Paradiso Nemzeti Park határán. A krémet egy fagyis kehelyben kaptam, hatalmas kerek édes ostyával elegánsan keresztül szúrva.

Hozzávalók (4 főre): 1/2 l tejszín, 10 dkg cukor, 5 dkg étcsoki, 4 tojássárgája, 1 pohárka rum (akár el is hagyható), 1 cs. vaníliás cukor.

Keverjük krémesre a tojássárgáját a cukor felével és a vaníliás cukorral. A tejszínt a felkockázott étcsokival lassú tűzön (vagy gőzfürdő felett) olvasszuk egybe, vigyázva, hogy a tejszín ne forrjon fel. Adjuk hozzá a cukros tojást, s kevergessük, míg be nem sűrűsödik. Végül tegyük bele az előzetesen karamellizált maradék cukrot és a rumot, majd néhány perc után vegyük le a tűzről. Tegyük poharakba, s ha már kihűlt, akkor hűtőbe tálalás előtt.

Az idősebb pincér (circa 55 annuo) még az elején átvette a fonalat fiatal kollégájától, majd két fogás között közelebb hajolt, és érdeklődni kezdett, meddig maradok a városban. Jé, gondoltam, de kedvesek itt az emberek! Még nem tudom pontosan – válaszoltam lelkesen, majd a pasi, aki hasonló kategória volt, mint Jean Reno, bár Jean Reno ezért a párhuzamért bizonyosan megsértődne, mivel ő kevésbé kancsi és 66 évesen sem látszik olyan öregnek, mint ominózus pincérünk, szóval Jean Jean feldobta a labdát, hogy nagyon szívesen beülne velem egy bárba inni valamit valamelyik este, de leginkább még aznap este. Hosszasan néztem magam elé, gyönyörű havas hegycsúcsok, és ez a Teatro Romano is annyira a kedvencem lett, talán Pécset idézi, na igen, ezek a rómaiak azért tudtak otthont teremteni, na meg a bor is, amit az ebédhez kaptam, nem vitatom, nagyon finom volt, de talán egy kicsit…..jaaa, érteeem! Jean Jean közben már magamra hagyott a gondolataimmal, hál’Istennek nem várt választ, bár az alapvetően neki lett volna kínos, nem nekem.

Szóval, mint említettem volt, itt is a rómaiak kivagyiskodták végig az évszázadokat, s ez alapvetően látszik is a majd 2040 éves városon, bár nekem tetszik ez a fajta építészet.

Érdemes megjegyezni, bár annak, aki erre jár, úgyis feltűnik, hogy bizony a völgy tele van várakkal. Már-már indokolatlan flancolásnak éreznénk, hogy minden falunak külön vára van, sőt, egy idő után már falu sem kell ahhoz, hogy várat építsenek, csak egy kiszögellés, egy panoráma. Nem tudom, manapság lakja-e bármelyiket is bárki is, gyanítom, nem, mégis annak lenne logikája. Nyilván védelmi célból készült anno mind, hogy valamilyen szinten biztonságban érezzék magukat a helybeliek. Arról nincs információm, mennyire vált be a módszer, mindenesetre meglehetősen feltűnő jópofaság, hogy a völgyben nagyjából 70 középkori várat számolhatunk össze a valaha létezett 100-ból.

Aosta-völgy

Az Aosta-völgy nagyon szép hely, és hát én Olaszországgal szemben amúgy is elfogult vagyok. Nagy-nagy összeomlás kellene ahhoz, hogy kiábránduljak belőle. Szeretem a dallamos nyelvet, amit beszélnek, a tájat, amit laknak, a stílust, ahogy élnek, tutti bene! Nyilván más lenne a hozzáállásom, ha éltem volna már közöttük, és megint más, ha mindezt megtapasztalom északon és délen is egyaránt, de azt talán majd egy következő életben. Addig marad a rajongás.

Aosta-völgy

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s