A Fier-szurdok legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges fiatal hercegnő, Diane, aki a szurdok feletti kastélyban élt. Diane a gazdag és hatalmas Montrottier gróf felesége volt. Nagyon szép párt alkottak ők ketten, és nagy-nagy boldogságban élhettek is volna, ám a gróf és barátai – a környék főnemesei – szerettek vadászatokra járni, elkerülhetetlen lerészegedések előzményeként, melyeken a hercegnő természetesen nem kívánt részt venni.

A hercegnő egyre elhagyatottabbnak érezte hát magát, és gyakran bezárkózott a kastélytoronyba. Amikor éppen nem emésztette magát agyon, akkor a szurdok túlsó oldalán lévő erdőben sétikált kedvetlenül. Ilyenkor egyetlen társa a fiatal és pimaszul jóképű inasa volt, akinek egyetlen vágya izzott vérében: hűségesen szolgálni a hercegnőt. Mivel Diane olyan mértékben volt szép, hogy az szavakkal nehezen kifejezhető, elkerülhetetlen volt, hogy fiatal, ám pimaszul jóképű szolgálója fülig szerelembe essen belé – persze csak titokban. Mit tagadjuk, bolondult érte, és nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy elkísérje a hercegnőt sétáira.

Egyik délután, ahogy így kóricáltak odakinn a költészet erdejében, szembe találkoztak egy csinos lovassal. Pontverre grófja volt, aki éppen birtokát járta be így lóháton, egyedül. Ahogy a hercegnő és a gróf egymásra néztek, Diane-t olyan varázsütésre vágta mellbe a szerelem, hogy már nem volt mit tenni. Ennek ellenére aznap azért még haza kellett mennie, de ezek után minden alkalmat kihasznált arra, hogy egyedül lógjon meg egy titkos ajtón keresztül kedvenc kis erdejébe, hátha ismét arra csattognak Pontverre gróf lovának patái.

Egy ilyen alkalommal a fiatal, ám pimaszul jóképű inas éppen elkapta a pillanatot, mikor a hercegnő megpattanni készül, s úgy döntött, mivel fogalma sem volt, mire ez az egész, hogy követi őt bozótról-bozótra. Egyszer csak paták csattogását lehetett hallani, egyre közelebb. Hamar megtalálta a gróf lovát egy fához kikötve, kicsit arrébb pedig a grófot is, amint éppen vadul ölelgeti kedvenc hercegnőjét. Ahogy a vérnyomása elérte a maximális szintet, nem kicsit kiakadva visszasietett a kastélyba. A mélyen a szívéből fakadó örök szerelem minden lépéssel egyre inkább vad haraggá változott, mire a várárokhoz ért. Bosszúból egyenesen Montrottier grófhoz sietett, hogy elárulja, a hercegnő éppen mással hetyeg. A gróf nem kevésbé lett tajtékos a dühtől, micsoda gazság érte a ház nívós színvonalát.

Másnap mindenkivel tudatta, aki csak figyelt rá, hogy ő bizony egész napos vadászatra indul. Felnyergelte legjobb paripáját és elügetett. A hercegnő hangulata úgy emelkedett, ahogy drága férje lova távolodott. Felszaladt mind a kilencven lépcsőfokon egyenest a toronyba, amelynek függöny nélküli ablakából a sminkes tükrével rejtjeleket küldött Pontverre grófjának – hadd örüljön ő is. A gróf már azonnal átviharzott Montrottier kastélyába, át a szurdok feletti fahídon, amin túl a hercegnő már igen-igen izgatottan várta. A vággyal terhes levegő megtette hatását, szenvedéllyel estek egymásnak az egyik eldugott ösvény eldugott szegletén…

Miközben egymást szerették, Montrottier grófja is megjelent a színen, nem kis meglepetésre. A bátor szerető hamar lovára pattant és menekülőre fogta a felszarvazott férj mennydörgős haragja elől. Vadul ugratott keresztül árkon-bokron-sziklákon. Az inas, aki mindeddig az egyik bozótban lapult arra várva, hogy megízlelje a bosszú édes ízét, hirtelen ötlettől vezérelve ugrott a menekülő gróf menekülő lovának bozontos farka után, hogy abba kapaszkodva próbálja megállítani az illegális szeretőt. Ám Pontverre grófja sem volt éppen egy tanácstalan ember, hamar előrántotta éles kardját, s egy suhintással megkurtította lovának hosszú farkát, s ezzel együtt likvidálta járműve indokolatlan túlsúlyát… Montrottier grófja az utolsó pillanatban rántotta vissza a gyeplőt, s állította meg lovát még a hatalmas szakadék előtt, azonban az inason már nem tudott segíteni.

A legenda szerint tizenkét tündér temette el az inas testét a kőtengerben egy nagy szikla alá, amelyet azóta is Tündérsziklának hívnak. Tiszta nyári éjszakákon olykor síró hang vegyül a vízcsobogásba. Ez a szerelmes szolgáló kesergése, ahogy elveszett szerelmét siratja. A hercegnőt a megcsalt férje börtönözte be, s tartotta fogva halála napjáig. Még ma is látni a vonalakat, amelyeket Diane karcolt a falakba, hogy számon tartsa börtönnapjait.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s