A “legtökéletesebb” város

„A környező hegyekről nézve Firenze a romantikus olasz város tökéletes példájának tűnik. A dombok között meleg tónusú, vörös-arany háztetők, bújnak meg, az Arno folyó kanyargó ezüstszalagként szeli ketté a várost, a hatalmas dóm méltóságteljesen őrködik a hívők fölött, a Palazzo Vecchio pedig zord tornyával emelkedik ki a látnivalók közül. Mindezek harmonikus egységbe illeszkednek, és elbűvölő látványt nyújtanak.”

„A nagyvárosok lakói Firenzét a világ legtökéletesebb városának tartják, és a firenzeiek szívélyesen és barátságosan fogadják a látogatókat.”

Firenze

Ilyen és ehhez hasonló leírásokat olvashatunk Toszkána fővárosáról szerte a világban. Ezen idilli kép nem is túloz sokat, ha nem fókuszálunk annyira a tökéletes jelzőre.

Mivel nem a belvárosban volt a szállásunk, hanem nagyjából 15 km-rel arrébb, így volt alkalmunk Firenze egyéb oldalába is bepillantani. Persze, így van ez minden településsel, van egy túlkoncentrált közepe, mint origó, ahonnan kifelé haladva egyre jelentéktelenebbekké válnak az épületek, utcák és maga a környezet. Saját mércém szerint egy város akkor válik vonzóvá, ha el tudom képzelni ott az életem, ha egy picit is magával ragad és kialakítja bennem a vágy aprócska csíráját, hogy hacsak néhány évet is, de részt vegyek a mindennapjaiban, éljem benne az életem. Bár Firenze nem egy megapolisz, 380 ezres népességével még simán az „élhető” kategória, ám mégis mindaz, amit láttat, és amivel a fejünkben ide érkezünk rögtön ellenkezni kezd egymással, míg az első pofon el nem csattan.

A város ugyanis hírével ellentétben elég elhanyagoltnak tűnik, szemét mindenhol (csikkek, flakonok, stb.), és a gaz sem zavar senkit a városképben. Az Arno partja egy hihetetlen csalódás. A Ponte Vecchio előtt van egy nagyjából 50 méteres szakasz, ami füvesített (de csak azért, mert az pontosan egy érthetetlen focipálya, melyet bezsúfoltak a várfal és a folyó közötti 20 méteres sávra), de ezen túl kicsit Ázsiára, és az ottani viszonyokra kezd hajazni minden – még éppen nem fürdenek benne ruhástól és mossák a szennyest tisztára. Nem is lenne mindezzel baj, ha meg lenne a hitük hozzá, de Európától, s pláne egy turistamágnestől nem erre számítanánk. A járdákon egyébként folyamatosan kutyaszart kell kerülgetni, és ha akad egy-egy park, az szó szerint bűzlik a kutyáktól, és azok egymásnak adott napi üzeneteitől.

Eddigi tapasztalatom szerint egy folyó csak emel egy város hangulatán, még akkor is, ha az hajózásra még éppen alkalmatlan. Ez a tétel itt megdőlt, bár az útikönyv szerint a helyiek utálják a városukat kettészelő Arnót – és hát ez látszik is. Sok helyen békanyálas, partja magasan gazos, az a kevés terasz pedig reménytelenül szemetes. Nincs miért végigjárni rajta, holott ezen az úton (is) jutunk el a belvárosig. Amikor pedig azzal szembesülünk, hogy egy csapat helyi a folyó egyik kiszáradt homokpadjára terített meg magának a dominózáshoz (kártyázáshoz), és láthatóan már nagy rutinnal, akkor elapad a mi kérdésfolyamunk is. El tudnánk ezt képzelni a Dunában, Tiszában, Bodrogban? Szegeden, Szolnokon, Tokajban? És Prágában? Ugye, hogy nem?

Firenze Firenze

Firenze akkor kezdett el tetszeni, mikor távolodni kezdtünk tőle. Nem horizontálisan, hanem vertikálisan. A magasból szép. Mi több, gyönyörű. Még éppen akkora, hogy szemmel belátható és nagyon olasz. Igaz az a klisé is, hogy egy nap ide nem elég, még úgy sem, hogy nem állunk sorban sehol. Aki pedig ért a művészetekhez, annak első osztályú élményben lesz része, ez bizonyos. Azt gondolom, hacsak nem vagy művészettörténész, tanár, festő, szobrász vagy fanatikus művészetrajongó, nem érdemes sorban állnod 4-5 órán keresztül a híres épületek előtt, mert mindez nagyjából azért történne, hogy otthon elmondhasd, ott voltál, nem pedig azért, mert valóban látni akarod az igazi Dávidot vagy Caravaggio-t. Persze, egy-egy ilyen monumentális mű le tudja taglózni az embert, de ha nem ismered a saját történetét, akkor csak a szádat tátod majd abban a fél percben, amíg a tömeg továbblök a következő műremekig.

Szerintem aki Toszkánába érkezik, az a vidéket akarja, ezáltal menekülni fog Firenze zsúfolt belvárosából. De ha már itt vagyunk, olvadjunk bele, legyünk kicsit mi is olaszok. Csak ücsörögjünk egy-egy templom (bazilika) lépcsőjén vagy főtér árnyékos teraszán, s csak legyünk. Nézzük az elhaladó tömeget, ahogy próbálja mindazt a napjába sűríteni, amiért jött – míg végre megérkezik az igazi olasz pizzánk, majd kávénk, amellyel mi is elégedettséget préselünk ki napunkból.

Firenze

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s