Magyarország kívülről

Az alábbiakban egy olyan Thaiföldön élő honfitársról olvashattok, aki két év után látogatott haza Magyarországra (Budapestre), s ennek tanulságait le is írta a saját blogjában. Az írása azért érdekes, mert nem az ungarische napi rutinból látja a helyzetet, ezért néha mosolyra húzod majd a szád, holott leginkább sírnod kéne.

http://forum.utazas.hu/attachments/azsia/514d1290418176-thaifoeld-tarutao-nemzeti-park.jpg

“Először is a sokat szidott BKV. Utoljára iskolás koromban tömeg-közlekedtem, úgyhogy “kicsit” ódzkodtam tőle és első körben robogót szerettem volna venni/bérelni, de szinte mindenki lebeszélt róla, mondván, ha nem tolom fel magammal a lakásba vagy nem szerződtetek mellé biztonsági őrt, akkor ne lepődjek meg, ha reggelre eltűnik a gép. Így végül maradt a jó öreg BKV, amit cseppet se bántam meg. Az iPhone alkalmazásnak köszönhetően mindig ki lehetett számolni, hogy mikor érkezik a következő busz, villamos, metró…, így a Thaiföldön néha hosszas várakozáshoz szokott turistának nagyon ritkán kellett akár 10 percet is várnia. Az új metrókocsik és Mercedes buszok végre hozzák a nyugati színvonalat, de azért a régebbi járművek meglehetősen lepukkantak, a legrosszabb a helyzet talán a 3-as metrón, ahol az elmúlt évtizedekben semmi sem változott. Igyekeztem elkerülni a reggeli és délutáni csúcsforgalmakat, ami általában sikerült is, de párszor kénytelen voltam felpréselni magam a tömött légkondi nélküli villamosra a hőségben. De mivel nem ez volt a napi rutinom, így jót nevettem magamon és élményként fogtam fel azt a pár megállót. A jegy nem olcsó, de inkább az otthoni keresetek alacsonyak. A 3.000 forintos 10 darabos gyűjtőjeggyel egy utazás 1 Euróra jön ki, ami szerintem nem vészes – ha nem 1 megállót megy az ember. De ahogy néztem, nem sokan kezeltek jegyet, amit azért tehettek meg, mert 1,5 hónap alatt mindössze 2x találkoztam ellenőrökkel. Mondjuk azok hatan rendesen megszállták a buszt, ott esélye volt senkinek se bliccelni. Vagyis igen, a hajléktalanok, akiken úgysem tudják behajtani a bírságot, rutinosan nyújtották a személyit és gyűrték a zsebükbe a csekket. Külföldön általában meg sem fordul(hat) az emberek fejében, hogy ne vegyenek jegyet, de otthon ez a sport még mindig nagyon népszerű. 🙂 Végre beindították a rendszeres dunai hajójáratot is, amin szuper élmény volt utazni. Igaz 2 óra alatt ért fel a hajó a Haller utcától a Rómaira, így munkába járásra alkalmatlan, de én ráértem és élveztem a napsütést a fedélzeten. Meg az a 4 db hajó, amit beüzemeltek, nem is lenne elég a dunai tömeg-közlekedésre. Abban is reménykedek, hogy mire legközelebb hazalátogatok, a 4-es metró már üzemképes lesz!

Vonatoztam is 2x és mindig új, tiszta kocsiban utaztam, egyszer se a régi lerobbant vonatkocsikban. Az IC-n internet is volt, bár a büfékocsit hiányoltam a közel 4 órás úton vagy a Thaiföldön megszokott mozgó árusokat, akik a megállókban szállnak fel. A Keleti-pályaudvar viszont eléggé lehangoló látványt nyújtott. Kosz volt és olyan arcok jöttek velem szembe, hogy a hátizsákomat nem éreztem biztonságban a hátamon.

Jó volt látni, hogy azért sok épületet felújítottak a közelmúltban és nem csak a felcsúti stadionra jut pénz. Bár ez a megállapítás inkább a belvárosra vonatkozik, némely külváros például a szegényebb ázsiai kisvárosok benyomását keltette bennem.

Tetszett a sok szabadtéri kocsma/bár/étterem is, ahol jó zene mellett barátokkal beszélgethet az ember és rengeteg külföldi turistával találkozhat. Tényleg működik a romkocsma-turizmus, jönnek a külföldiek az olcsó piára, szép magyar nőkre. Azt mindig is tudtuk, hogy a magyar nők gyönyörűek, de ebben a tekintetben Thaiföldnek sincs miért szégyenkeznie – szerencsére. A thai és magyar nők összehasonlítására egy külön cikket vagy akár könyvet is lehetne szánni… 🙂

Negatív tapasztalatok:

Ami legszembetűnőbb volt a rengeteg hajléktalan és kukázó. Sok ember kerülhetett az utcára az elmúlt években, mert minden park, aluljáró tele van velük. A legelkeserítőbb annak az eléggé jól szituált középkorú férfinak a látványa volt, aki kikukázott nyitott tejfölt kanalazgatta az egyik konténer mellett.

Meglepő volt – de azért beugrott, hogy ez korábban is így volt, csak már elszoktam tőle -, hogy a szórakozóhelyeken, jól menő kocsmákban, fesztiválokon rendesen küzdeni kell, hogy kiszolgáljanak a pultnál. Valahogy úgy éreztem, hogy a pultos tesz nekem szívességet, hogy kiszolgál és ezért sokszor ki is kalkulálta magának a borravalót. Ezt próbálná meg Thaiföldön! Gyorsan kipenderítenék.

Rengeteg a betarthatatlan, értelmetlen szabályozás otthon. Beszélgetve az otthoni ismerőseimmel azt vettem észre, hogy az emberek többsége állandó félelemben él. Aki buszozik, az folyamatosan az ellenőröket figyeli, mert amíg nem ellenőriznek mindenkit a felszállás után, addig úgyis az emberek többsége bliccelni fog. Aki kocsit vezet, az jobb ha bekalkulálja a büntetéseket, mert nehéz megúszni, hogy valami miatt ne sarcolják meg. A legújabb, hogy már egy sör után vezetve akár börtönbe is kerülhet az ember. Ez komoly? Nem mintha az ittas vezetést támogatnám, de ez már túlzásnak tűnik. Akinek van munkája, annak lapítania kell és mindent eltűrni a főnökétől, mert új állást nem egyszerű találni. Egyik ismerősöm pedig nem merte aktiválni iPhone-ján a helymeghatározást, nehogy valamelyik közösségi oldalra írogatva valaki meglássa, hogy nincs otthon és betörjenek hozzá. Itt meg akár a kulcsot, telefont is a motorban hagyhatom.

A rohanó életmód miatt az embereknek alig jut idejük egymásra. “Pörgés van”, ami abban nyilvánul meg, hogy az emberek mindig sietnek valahova, gyorsan beszélnek egyszerre több emberhez, belevágnak a másik szavába (azt észre sem véve), nincs idejük nyugodtan beszélgetni, rendszeresen elfelejtenek dolgokat. Sajnos nem is mindegyik barátommal sikerült találkoznom, ami részben az én hibám is persze és semmi szemrehányás nincs abban, ha azt mondom, hogy egyesek napirendje teljesen követhetetlen. Vajon anno én is ennyire pörögtem otthon? Nem így emlékszem, de itt Thaiföldön azért biztos sokat lassultam. 🙂

A médiákból ömlik a szemét, nincs rá jobb szó. Az utolsó hónapot egy barátom lakásában tölthettem (ezúton is örök hálám érte!!!), ahol a rengeteg haszontalan csatorna között szörfölhettem. Néha azon kaptam magam, hogy engem is beszippantott az agymosó média és csak ugrálok egyik csatornáról a másikra egy csomó bugyuta, ízléstelen, igénytelen műsorba belefutva és remélve, hogy a következőn valamit találok. 1 hónap alatt 2 jó filmmel találkoztam összesen és több száz olyannal, ami már 10 éve is elavult ismétlésnek számított. Volt Knight Rider, Reszkessetek betörők, Dallas, Isaura-féle botrányos sorozatok… Felvilágosodtam, hogy melyik csatorna melyik párt szócsöve, a híradókból pedig úgy folytak ki a hullák, mintha a világon csak rossz dolgok történnének és örüljenek a népek, hogy nekik még van mit enni… Thaiföldön nincs tévém és nem is érzem a hiányát, ezek után meg főleg nem költenék arra, hogy engem távirányítsanak. Azt a pár meccset vagy Forma-1-es futamot megnézem valamelyik étteremben a barátokkal.

Sokat nem vettem észre az otthon “dübörgő gazdaságból”, sőt inkább azt láttam, hogy az emberek életszínvonala jelentős mértékben csökkent. Az autók átlagéletkora tovább nőtt, az utak minősége tovább romlott és egyre többen kerékpároznak, ami önmagában hasznos dolog lenne, ha sok ember nem kényszerűségből választaná a közlekedésnek ezt a formáját még télen is.

Ugyanakkor jóval több elhízott, túlsúlyos embert láttam, ami szerintem azzal hozható összefüggésbe, hogy az embereknek nincs idejük/pénzük/lehetőségük minőségi módon táplálkozni. Lépten-nyomon mélyhűtött alapanyagokból dolgozó pékségeket láttam, nem csoda, hogy híznak az emberek, ha ezt eszik. A friss gyümölcs is lassan megfizethetetlen a hétköznapi embernek, hát még az étterem!

Olcsóbb luxus:

Sokszor hallom a magyar turistáktól, hogy Thaiföld már nem olcsó. Ami persze igaz is, ahhoz képest, amennyit mondjuk 10 éve kellett itt fizetni. Sokat erősödött azóta a thai baht és a magyar forint is gyengült rendesen. Persze itt is változtak azért az árak, ezeknek a következménye, hogy ma már 350 forintba is kerülhet egy tál étel, amiért korábban mondjuk csak 200 forintot kellett fizetni.

Szerencsére én ebben az erős bahtban kapom a fizetésem és az volt a tapasztalatom, hogy szinte minden drágább Magyarországon. Vagy rosszul emlékeztem az otthoni árakra vagy piszkosul felment mindennek az ára. Általában 50%-os drágulást érzékeltem a 3 évvel ezelőttiekhez képest és ez alól csak néhány dolog képezett kivételt, szomorú, hogy ezek inkább “luxuscikkek”, mint a napi megélhetés nélkülözhetetlen eszközei: szinte minden nap voltam cukiban, mert a sütik és a kávé kb. feleannyiba kerülnek, mint Thaiföldön és a minőségük is sokkal jobb. Az alkohol is jóval olcsóbb otthon, a sör szinte féláron van, a bor pedig szintén megfizethető és nem aranyárban mérik – ezt jó néhány rozéfröccs elfogyasztásával bizonygattam magamnak. Bármennyire is töröm a fejem, nem tudok több példát felhozni. Ellenben az ellenkezőjére: Thaiföldön jelenleg 5-7 forint közötti percdíjjal mobilozok, ezzel szemben otthon 46 forintba került minden perc. Annyit költöttem telefonálásra a 1,5 hónap alatt, mint itt 1 év alatt! Itt hűtött félliteres vizet szinte bárhol kapni max. 35-40 forintért, otthon inkább a 180-220 ft volt a jellemző. Az éttermekben is jóval többeket fizettem, mint itt, de meg kell jegyezni, hogy az adagok nagyobbak otthon és egy hasonló minőségű étteremben itt se kerül sokkal olcsóbba a vacsora.”

A poszt további sorait a Napi Thai oldalán találjátok.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s