Egy hét otthon

Aki felnőtt korára viszonylag messzire kerül gyerekkori környezetétől, annak nosztalgikus megnyugvást jelenthet egy otthon töltött hét. Így jártam én is, annak ellenére, hogy nem éppen azok a tárgyak és falak vettek körbe, amelyek kamaszkorom korlátait jelentették – hála Istennek! – teszem hozzá halkan. Az ismerős légkört a legszűkebb (és igazi) családom adta, annak minden kliséjével. Ma már nem kergetnek a város másik végébe az olyan mondatok, mint az “egyetek már, hát ezért főztem?!”, a “legalább most fogadj szót!” vagy az örökös “óvatosan vezess és hívj fel, ha odaértél!” című aggódások, valószínűleg ilyenek az én számból is el fognak hangozni, legalábbis ami az utolsót illeti.

Az elmúlt harminc (na jó, harminckét) év alatt minden megváltozott. Feltűnően és szembeszökően. A munkában töltött évek ideges napjait felváltotta vagy lassan felváltja valami egészen más, egyfajta megnyugvás. Áthelyeződtek a súlypontok, a pénz és az örökös “mi lesz holnap?” helyett egyszerűen csak vagyunk és örülünk, ha végre kisüt a Nap. Örülünk annak, ha érik a málna, ha a tavaly ültetett fácskákat nem csavarja ki a szél, ha van kit vendégül látni.

Kiváló egy hét volt, nehéz ilyenkor minden hétfő…

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s