Barátságok

Barátságok nem alakulnak csak úgy véletlenül. Azokat meg kell tudni érezni. Meg kell érezni, hogy a másik ugyanúgy vevő rád, mint ahogy te rá. Ha ez a pillanat megvan, ha megérezted a lehetőségét annak, hogy talán most, talán vele összekapcsolódhattok, akkor már fél siker. Utána már csak élni kell vele. Na, persze, ezen nagyon sok múlik még. De a lehetősége már ott van, már észrevettétek. Már benne van, hogy érdekel és érdekled. Hogy kíváncsi rád, hogy szeretne befogadni, és te ugyanúgy nyitott vagy rá. Aztán még mindig száz és ezer dolgon múlhat ez a törékeny valami, hogy létrejön egyáltalán, vagy a lehetőség kis magkezdeményén szörnyet hal.

De meg kell-e magunkat osztanunk másokkal? Szükséges-e ahhoz, hogy boldogok legyünk? Van-e értelme a véleménycserének, a beszélgetéseknek, az örömök megosztásának és a vigasztalásoknak? Kell-e társ, egy beszélgetőpartner, egy segítő jobb, egy megmondó-ember? Szükségünk van-e arra, hogy valaki mindig, minden körülmények között őszinte legyen hozzánk? Szükségünk van-e mások véleményére? Akarunk-e másokkal együtt élni, egy közösséget alkotni, egyáltalán időt eltölteni? Mire is jó egy barátság? Kell-e nekünk ilyesmi? Megelégszünk-e a jól felépített internetes kvázi-világban váltott havi egy üzenettel? Megelégszünk-e a felszínes szavakkal, udvarias érdeklődésekkel? Kielégítő-e az internet személytelen világa? Szükségünk van-e másokra ahhoz, hogy tartalmas életet éljünk? Van-e energiánk még egy másik számára? Fel tudunk-e emelni egy másikat, ha éppen rossz a kedve? Tudunk-e adni neki magunkból?

Vagy hagyjuk, hogy bedaráljon minket ez az „arcos” néma világ. Hagyjuk, hogy felemésszen a munka, amit talán nem is szeretünk, vagy az az ember, aki mellettünk él, de már rég vajmi közünk sincs egymáshoz. A város, ahol nem vagyunk OTTHON, vagy az ország, ahol nem tudunk ÉLNI. Van-e erőnk mindemellett a barátságokra?

Mert a barátságok éppúgy gondoskodást kívánnak, mint ahogy megmossuk a testünket minden nap, ahogy áldozunk a lelkünknek néhány percet a sokból. Egy érzékeny kötelék, mely már-már a végletekig megbocsájtó tud lenni, ám határai mégis végesek. Figyel, vár, remél, aztán elsorvad. Meghal, hogy helyet adjon valami másnak, valami újnak.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s