Világvándorok – avagy miért nem jó egy helyben?

A Világvándorok sorozat negyedik beszámolója után lassan körvonalazódnak a világcsavargók közös ismérvei. =) Olvassátok Scherer Ádám sztoriját!

“Csavargás Ázsiában

Az utazás nagy szerepet játszott a gyerekkorom során, így az később már magától értetődő volt, hogy összepakolom a cókmókom és nekivágok valamilyen ismeretlen helynek. Már általános iskolás koromban volt szerencsém beutazni egész Magyarországot a családommal. Hatodikos lehettem, mikor elkezdtük tervezni az egyik haverommal, hogy érettségi után felpofozunk egy Volkswagen Transportert, és útnak indulunk vele belső Ázsiába, a Kazah sztyeppékre.

Meg is fogadtuk, hogy amint lesz rá lehetőségünk útnak indulunk keletre. Természetesen érettségi után nem adta magát olyan gyorsan ez a lehetőség, így elmentem dolgozni. Hosszú évek óta terveztem egy nagyobb lélegzetvételű utazást, így amint összejött egy kis pénzem, már nem bírtam magammal.  Vettem egy egyirányú repülőjegyet Indiába. A repülőjegy azért volt egyirányú, mert csak arra volt pénzem, és azért Indiát választottam, mert Ázsia országai közül ide volt az egyik legolcsóbb a jegy.  Mint később kiderült, nem is kerülhettem volna tapasztalatlan utazóként jobb helyre, mint India. Két hónap kint lét és jó pár kiló elvesztése után végül sikerült egy kis segítséggel hazavergődnöm. Mikor hazaértem és leültem az ágyamra, már belém hasított az érzés, hogy a világ összement. Nem számított, hogy mit tervelek ki, minden elérhetőnek látszott. Legyen az egy hatezer méter feletti csúcs megmászása a Himalájában, vagy motorozás a laoszi dzsungelben monszun idején. Ezen a ponton kezdett kirajzolódni életem forgatókönyve a fejemben, persze csak nagy vonalakban. Vagy utazni fogok, vagy épp utazásra fogok gyűjtögetni.

Laosz monszun idején

Laosz monszun idején

Így, hogy már megcsapott a csavargás szele, nagy lendülettel vetettem bele magam a terveimbe. Nem véletlenül írok csavargást. Számomra van különbség a csavargás és az utazás között. Míg utazás közben a komfortzónám még vállalható szinten marad és viszonylag kiszámítható minden, addig csavargás közben elhagynak ezek az érzések. Megtetszett az életérzés, amit ilyenkor éreztem, a szakállnövesztés, az utcán alvás és az új lyukak fúrása az övemre. Kicsit ijesztően hangozhat elmenni egy más országba úgy, hogy nagyon kevés pénzünk van, és tulajdonképpen napról napra élünk. De a tapasztalataim e téren mindig pozitívak voltak. Mikor a legkilátástalanabb volt a helyzet, akkor mindig történtek olyan dolgok, amik kihúztak a kátyúból. Persze, a szerencsével is jó viszonyt kell ápolnunk ahhoz, hogy boldogulni tudjunk fillérekből. A legegyszerűbb módszernek az bizonyult mikor találomra odamentem emberekhez beszélgetni az utcán. Egy kis információcsere után már szívesen hallgatták az addigi utazásom történetét. Így sikerült egyszer Grúzia fővárosában Tbilisiben szállást szereznem egy helyi fazonnál. Befogadott, és miután elmentünk este sörözni és lezuhanyoztam, kisegített egy buszjegynyi larival (helyi fizetőeszköz), ami felvitt a Kaukázus hegyei közé. Még zoknit is adott, ugyanis a nehéz utazási körülmények közt sikerült megválnom az egyetlen pár zoknimtól.

A Stok Kangri csúcsán (6.153 m)

A Stok Kangri csúcsán (6.153 m)

Mikor egy csavargásra készülök, mindenekelőtt keményen edzek biciklizéssel és futással. A jó kondi csak segíthet a nehéz helyzetekben. Felszerelésből is csak minimálisat tartok magamnál: egy elsősegély csomag és egy mindenes rongy, ami tökéletesen szuperál takaróként, törölközőként, terítőként és a Nap ellen is véd. A szutykos ruha is velejárója ezeknek az utaknak, de azért nem egy hajléktalan maskarát öltök magamra, csupán annyira hagyom eluralkodni a koszt, hogy ne feltételezzék rólam, hogy a sok pénzembe beleunva hagytam el az otthonom, és feltett szándékom milliókat otthagyni. Ugyanis sok probléma van abból, mikor az emberen látják, hogy van mit a tejbe aprítani. Úgy gondolom, hogy merőben máshogy állnak az emberhez Ázsia egyes részein, ha nem a legtutibb és naprakészebb utazó szettben próbálnak lealkudni egy esetleges fuvardíjat a kezükben egy műholdas telefonnal.

Foci Ladakhban

Foci Ladakhban

Mikor stoppal megyek, olyan emberekkel is találkozhatok, akiket a légkondis buszból soha nem fogok látni és a legszebb élményeimet mind ilyen embereknek köszönhetem. Arról nem is beszélve, hogy ha több ezer kilométert stoppolunk le, szinte garantált a kaland. Egy fuvar elcsípése után szinte biztos a vacsorameghívás is, és egy szerény hajlék, ahol az éjszakát tölthetem. Ezek Kurdisztánban vagy Kis-Tibetben olyan élményeket jelentenek, amiket nehezen felejt az ember. Ha megvan az útiterv és minden ki van fizetve, aztán lenyomjuk azt a kört, amit már előttünk oly sokan megtettek, akkor soha nem fogunk azokkal az emberekkel találkozni, akik még a térképen sincsenek rajta.

Bringával a világ legmagasabb útján

Bringával a világ legmagasabb útján

A módszernek árnyoldalai is vannak, amiken nem kell meglepődni, hisz aki 40 forintért ebédel Újdelhi utcáin, az számítson rá, hogy az itthoni kórházban a hazaérkezése után felajánlanak neki egy csini szobát fél év lakhatással, a keleti nyavalyájára való tekintettel. De mindenen át lehet lépni, és talán pont az ilyen nehézségek miatt ilyen értékesek nekem ezek az élmények. A sors kezeibe adom magam, és kilépek a komfortzónámból. A recept eddig mindenhol bevált. Indiába többször is eljutottam, Kurdisztánt és Grúziát stoppal jártam be, és Délkelet-Ázsiában is sikerült tennem már egy igen élménydús karikát.

Én így szeretek utazni.”

(fotók: Scherer Ádám)

Advertisements

2 thoughts on “Világvándorok – avagy miért nem jó egy helyben?

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s