Világvándorok – avagy miért nem jó egy helyben?

Behunyt szemem mögött mosolygok, ahogy a friss napsugarak jólesőn melegítik az arcom az ablak üvegén át, miközben a táj tovasuhan odakinn. Ismét úton.

Ilyenkor ünneplem a pillanatokat, amelyekre már hetek óta vártam. Sosincs lázas készülődés vagy ideges kapkodás, hogy beszerezzem még csomagom utolsó fontosnak vélt darabját is. A hátizsákba való bepakolás amúgy is mindig amolyan utolsó utáni esemény, mert elkerülhetetlen (és mert még nincs egy gold American Express-em), hát lebonyolítom, de határozottan ez a legnyűgösebb pontja a dolgoknak. Nem történik meg minden nap, így a készülődés várakozással terhes. Ez azonban édes teher – kiszakadni végre a megszokottból újra, beállni az események áramlatába és csak sodródni. Hagyni, hogy az új impulzusok megtaláljanak, lenyűgözzenek, meghökkentsenek, szórakoztassanak.

Ezt az érzést próbálja pótolni hétköznapokon az internet. Mint elektronikus kokainista egyre kétségbeesettebben (de még nem reménytelenül) próbálok némi ingert húzni az életbe, meglehetősen sikertelenül. Nem ez az ugyanis, amire valóban vágyom. Ezeket az apró dopaminlöketeket nem lehet összehasonlítani az óceán partjának sós levegőjével, Disneyland örömsikolyaival, a világ legmagasabb hófödte hegyeinek jelenlétével, vagy azzal, ahogy a legszaftosabb füge olvad szét a szánkban, ahogy egy pillangó játszik velünk késő délután, vagy amikor az út porát egy hirtelen jött nyári zápor mossa le bőrünkről a szabad ég alatt.

Az utazásaim lényege az élménykeresés és mindaz a kreativitás, amellyel az események kezelhetők. Ezek nem feltétlenül problémák, nem akadályok, csupán helyzetek, amelyek reakciót kívánnak tőlem. Ezek az ingerek változnak fényképekké, olyan maradandó és kitörölhetetlen élményekké, melyek az élet lényegét adják számomra. Ezek azok a pillanatok, amelyekre vissza tudok emlékezni, amelyeket meglátok és újraélek egy-egy fotón, amelyek értelmet adnak annak, hogy ebben a testben vagyok. Hasonlót csak hosszabb fizikai erőfeszítés után érez az ember, amikor sajog minden porcikája. De ez a bizsergés szerethető, mert ez ad kézzelfogható bizonyítékot a létezésre, amelyre azért van szükség, hogy minden pillanatban tudatosuljon: ember vagy, a Földön vagy.

(forrás: nyitó kép)

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s