A Duna-kanyar

Ha soknak tűnik a főváros folyamatos morajlása, ha zavar már, hogy folyton nekünk jön valaki a tömegben, ha szeretjük a telet, mégsem vágyunk síelni, akkor jó opciónak tűnik észak felé elhagyni Budapestet és megnézni, hogy kanyarog szeretett folyónk a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között.

DSC_0010

A Duna nyugati/déli oldalán kényelmesen autózhatunk az alig forgalomban – a turisztikai csúcs majd tavasszal/nyár elején kezdődik. Szentendre, Leányfalu, Dunabogdány, Visegrád. Végig a folyó mellett, az árterek fagyos világát fürkészhetjük – hol műanyag flakonok, hol bájos kacsasereg tarkítja e világot. Amint a felhők átengedik a napsugarakat, a színek is megelevenednek.

DSC_0018

DSC_0017

DSC_0015

Visegrád jelenleg legvonzóbb része érthető okok miatt a sípálya, melyhez meredek és jégbordás úton araszolhatunk föl. A másik látványosság a Fellegvár, melynél azért most kisebb a tömeg. Egyrészt, mert tél van, hideg és ilyenkor nem szokás turistáskodni, másrészt pedig, mert a belépő meglehetősen borsos. Értem én, hogy fent kell tartani, meg költséges, meg a városnak sincs, meg műemlék, de ha a másik oldalról nézzük, akkor az, hogy egy pár mondjuk Budapestről ellátogat a városba és megnézi a Fellegvárat, majdnem 4.000 forintjába kerül, mivel a parkolóért is 300-at kérnek óránként. Kár lenne ezt is csak a külföldieknek tartogatni, hiszen a saját nemzeti értékeinkről van szó, illene ezeket elsősorban nekünk ismernünk.

Visegrád bájos kis városka – hol vármegye központ, hol királyi székhely, hol reneszánsz centrum volt, mely korszakok nyomai ma sem tűntek el. A sípálya és a Fellegvár mellett ellátogathatunk a Salamon-toronyhoz, a Királyi palotába és a Római erődhöz. Sétálhatunk egyet a Duna parton vagy leülhetünk a Fellegvár alatti kilátóhoz, számolni a hajókat a folyón. Jó időben bringázhatunk is egy kellemeset a környéken, bár nincs végig bicikliút.

DSC_0099

DSC_0107

DSC_0116

Ha már Visegrádig eljutottunk, akkor Esztergomot sem érdemes kihagynunk. Mi most csak egy rövid sétát tettünk a Bazilikához, bár bemenni nem tudtunk, mert a kapukat zárva találtuk.

A Dunakanyar nemcsak Ausztriában szép, de itthon is élményekben gazdag kirándulásokat lehet tenni. Csak rajtunk múlik!

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s