Bringával a Káli-medencében

Télvíz idején, mikor odakint a hőmérséklet alulról sem veri a nullát, szomorúan pillantok imádott biciklimre, ahogy mozdulatlan várja a tavaszt a fal mellett. (Ilyen szempontból “kényelmes” vagyok, 13-15 fok alatt már nem kínzom magam a nyeregben.) Így marad a nosztalgia, a nyári élmények gondolatban való újraélése. Gyorsan el is jutok a Balaton-felvidékre, a Káli-medencébe

…ahol idén nyáron három alkalommal is volt szerencsém tekeregni. A kiindulópont általában a szántódi rév, majd a Tihanyi-félsziget volt, ahol a kompról leszállva rögtön sziesztával kezdtünk – egy habos caffe latte-t képtelenség kihagyni. Közvetlenül a rév melletti kávézóban jól is készítik, ráadásul a teraszuk is első osztályú, belátni a fél Balatont, tiszta időben pedig megszámolhatjuk a kőröshegyi völgyhíd tartópillérjeit.

Ha már a félsziget, akkor Tihany. Bár turistaközpont lévén általában tömeg van, nehezebb bringával közlekedni, de az apátság felé vezető sétányról hosszan rálátni a tó vizére, plusz még szép képeket is készíthetünk, ha nem hagytuk otthon a fényképezőnket. Érdemes a levendulavirágzásra időzíteni látogatásunkat (pl. Levendula Fesztivál). Tihany jelképét ma nagyjából 30 hektáron termesztik és virágzás alkalmával már messziről érezni az apró kékeslila virágok illatát.

Tapasztalatom szerint mi magyarok hajlamosak vagyunk lenézni saját értékeinket, legyen az bármilyen kincs is – emberi tulajdonság, az épített környezet vagy geológiai adottság. Az igaz, hogy nem nálunk építették fel a Kínai Nagy Falat vagy az Eiffel-tornyot, és nem Magyarországon emelkednek a legmagasabb hegyek vagy a legmélyebb kanyonokat közrefogó hatalmas sziklaormok, de talán éppen ezért kellene megtanulnunk meglátni az apró csodákat, felfedeznünk a megannyi szemünk előtt lévő szépséget. A Káli-medence pedig bővelkedik rejtett kincsekben. Ilyen Monoszlón a Hegyestű, a Salföldön lévő házi major, a tanúhegyek, mint a Badacsony vagy a Somló, a szentbékkállai kőtenger és az ingókő vagy a Salföld melletti román-gótikus pálos kolostor romjai. Mindezek persze akkor válnak igazán érdekessé, ha ismerjük a történetüket is. Íme.

Egyszer volt, hol nem volt, úgy nagyjából tízmillió évvel ezelőtt, már ha ezt ésszel fel bírnánk fogni… szóval nagyon régen, mikor még eleink sem éltek, akkoriban egy hatalmas sós víz volt mindaz, amit ma Magyarországnak nevezünk. Ez volt a Pannon-tenger. Éjszakák, nappalok, nyár után az ősz, eltelt kilencmillió év. Hegyek pusztultak el és emelkedtek ki, eltorlaszolva a világtengereket, minek következtében tengerünk előbb sótartalmát veszítette el egyre inkább, majd területét is. Ami maradt, az a néhány kilométer vastag üledékréteg és a földmozgás. A forró magma felszínre tört, alapanyagot adva a mai tanúhegyeknek. (Ugyanez a vulkáni tevékenység hozta létre a tihanyi gejzírkúpokat, a tapolcai Tavasbarlang járatait, valamint a Hévízi-tavat is.) A lávával betakart üledékes kőzettel nem bírt se a szél, se a víz, csak a környékét tudta széthordani. Így maradtak fenn a tanúhegyek, melyek tanúskodnak a felszín eredeti magasságáról – a Badacsony (437 m), a Szent György-hegy (415 m), a Csobánc (375 m), a Gulács (393 m), a Tóti-hegy (347 m), a Haláp (358 m), a Somló-hegy (431 m) és a Ság-hegy (279 m). A vulkáni tevékenység alakította ki a Káli-medence közepén lévő “kőtengert” is: a felszínre törő forró víz hatalmas sziklákká olvasztotta egybe a térséget borító fehér homokot. A mai formájukhoz persze még szükség volt egy majdnem hárommillió évig tartó földtörténeti korszakra és annak összes szélfúvására. Ezekből a sziklákból kiváló malomköveket lehetett készíteni, így a környék településein lakók majdnem teljesen szét is hordták őket.

A Káli-medencében kényelmesen tekerhetünk, bár sokszor az autók mellett a főúton, de pont ezért sima felületen. Sajnos ugyanez már nem mondható el a Balaton körüli bringaútról, ahol bizonyos szakaszokon a vesénket lerázza a sok fagyökér által aszfaltba gyűrt pukli. Ha ezeket elkerülendő az autóúton akarunk haladni, akkor – jogosan vagy sem – az autósok dudálnak és mutogatnak le minket más vidékekre.

A Balaton-felvidéken könnyű dolgunk van a szállásunk kiválasztásával, mivel ezer és egy lehetőség áll rendelkezésünkre. Mi Köveskálon a Kővirág Panziót választottuk, amely nagyon hangulatos belső terekkel és terasszal rendelkezik, ahol nyári estéken remekül lazulhatunk egy-egy pohár bor mellett. Érdemes főszezonban előre asztalt foglalnunk, mert bár Köveskál egy apró falu, mégis olyan, mintha mindenki a Kővirág teraszán múlatná az időt.

Ha Köveskálon járunk és forrón tűz a nap, térjünk be a helyi Kerékbárba, ahol egy parasztház ablakából kapott hűvös házi bodzaszörppel, lilahagymás-pecsenyezsíros kenyérrel vagy padlizsánkrémes pirítóssal frissülhetünk túránk során. Ehhez egy igazi falusi hangulatú udvar adja a szeparékat.

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s