Trekking az Annapurna alaptáborba

Nem vagyok hegymászó, a legmagasabb csúcsom is alulról veri a háromezret. Hogy mi az mégis, amiért elindultam Nepálba, majd az Annapurna alaptáborba (4.130 m)? Ugye, azért ezt nem kell magyaráznom…

Akiben kicsit is ott él a szenvedély a természet, a hegyek és a sport, a mozgás öröme iránt, annak lelki szemei előtt előbb-utóbb felsejlik a Himalája havas csúcsainak képe. Bevallom, engem hamarabb mozgósított utazásra a buddhista filozófia maga, mint a Föld legmagasabb csúcsait felvonultató hegysége, hiszen annyi helyen (és hegyen) nem jártam még, annyi mindent kell még bepótolnom ebben a – most már – fordított sorrendben. Ha a magamba fordult csendet nem is tudtam megtapasztalni (a kathmandui miliő hamarabb vált ki asztmás rohamokat, mint mélylégzésű meditációt), a határaimat mégis csak feszegettem, és úgy érzem, közelebb vagyok önmagamhoz, mint valaha.

Ha jól emlékszem, az útikönyvek nem minősítik nehezen végigjárhatónak vagy technikásnak ezt a 80 kilométer hosszú túrát (Naya Pul-Ghandruk-ABC-Ghandruk-Naya Pul), mert hát nem is az. Kiépített ösvényen kopoghat végig a túrabotunk, helyenként hatalmas sziklákkal, több százméteres magasságból lezúgó vízesésekkel, meseszerű szubtrópusi erdőkkel tarkítva. Mégis, ha fejben elfáradunk, akkor a 3.060 méteres szintkülönbség (ami csak abszolút értékben ennyi, valójában 4.000 méter körüli – és ez még mindig csak oda, onnan le is kell jönni) azért elég meredek tud lenni.

Az utunk tele van helyes kis lodge-okkal, ahol eszméletlen finom teákat ihatunk – és a helyi guide-ok szerint ajánlott is rendszeresen tankolnunk belőlük. Na, nem némi parazita reményében, hanem mert nagyon jóleső érzés tud lenni, mikor a 8-10 fokban a tea által keltett meleg hatására elfelejtjük, hogy a technikai ruházatunk nem azért jó, mert soha nem izzadunk bele, hanem mert gyorsan szárad, már ha van lehetősége egy egész napos menetelés során ilyesmire; ráadásul az ember aligha kívánja a jéghideg vizet abban a magasságban. A folyadékpótlásra pedig kiemelten figyelnünk kell, ha nem hasogató fejjel akarjuk végigpislogni a „csúcstámadás” előtti éjszakát, miközben gyengébb társaink öklendezését hallgatjuk önfeledten.

Ezeknél a lodge-oknál nem csak teázhatunk, telíthetjük szénhidrátraktárainkat, hanem meg is alhatunk. Rendszerint hihetetlen kilátással a környező hegyekre, rizsföldekre, völgyekre – attól függően, éppen milyen magasságban bólintott ránk a Hold határtalan fényével. Ezek a helyek még azért is izgalmasak, mert valamelyik óriás biztosan látható a teraszukról: a Hiunchuli (6.441 m), a Machhapuchhare (6.993 m) vagy az Annapurna South (7.219 m), hogy csak a legnagyobbakat említsem.

Ezek a hegyek nem csak nappal vonzzák a tekintetet, ha lehet, éjjel még fenségesebbek. A hó szinte világít rajtuk, különös összhangot alkotva a távoli csillagokkal, és ha még olyan kivételes szerencsében is részesülünk, hogy mindezt telihold mellett élvezhetjük, talán mégis szétárad bennünk az a csend, és földbe gyökerezett lábbal hagyjuk figyelmen kívül a fagypont körüli hőmérsékletet.

 

Advertisements

Itt hozzászólhatsz:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s